Égő szalmabálához kötözték Szabó Bálintot

Szabó a kormányközeli Karc FM rádióadónak nyilatkozott szerdán. Azt mondta, ha már így megkérdezték tőle, elárul pár dolgot „az ominózus” napról, amikor eltűnt néhány órára.

Mint azt elmondta, már a hétfői nap előtt kapott fenyegetéseket, több Szegeddel és az önkormányzattal kapcsolatos üggyel kapcsolatban. „Azt kérték tőlem több helyről is, hogy jó lenne, hogyha leállítanám magamat” – mesélte.

Szabó ezt követően újból elmondta, hogy február 15-én nem önszántából került az újszegedi liget futópályájáról Makó mellé, most azonban annyival kiegészítette mindezt, hogy egy égő szalmabálához kötözték a cipőfűzőjénél fogva a tanyavilágban. „Ez egy nagyon hosszú tizenöt óra volt, amit szeretnék kitörölni az életemből, de ez nyilván nem fog menni” – folytatta.

Hét embert látott a képviselő, akik részt vettek mindebben állítása szerint, akik közül kettőt fel is ismert, és a rendőrségnek pontos leírást adott róluk. Mint mondta, felmerült a rendőrség részéről az is, hogy esetleg Szabó felesége lehet az ügy mögött, és ezért házkutatást is tartottak a Tisza-palotában levő lakásukon.

Ezt követően azzal vádolták meg őket, hogy közösen tervelték ki az esetet, és ezért poligráf-vizsgálatot is elrendeltek, amit azonban Szabó felesége megtagadott, mondván, ő nem bűnöző.

A riportot készítő műsorvezető ezt követően rákérdezett, hogy mégis milyen üzenetet adott át Szabó hét általa leírt elrablója, amire a képviselő azt válaszolta, azt kérték tőle, hogy éjfélre érjen Romániába, mert a családjával fognak dolgok történni. A határ állítása szerint úgy 40-50 kilométerre volt ekkor tőlük, és úgy kellett volna megtennie gyalogosan a távot, hogy közben elrablói tisztes távból követik és ellenőrzik őt.

Szabó eddig egyébként azért nem nyilatkozott elmondása szerint, mert folyamatban volt az ügy, ami eltűnését vizsgálta. Azt, hogy ez lezárult-e, és emiatt nyilatkozik-e most mégis, nem közölte, azt azonban az interjú végén ismertette: nem áll le.