Egy 19 éves srác feltörte a Mars téri régiségkereskedést, százezreket vitt el

A szegedi nyomozók elfogtak egy 19 éves helybéli férfit, aki idén áprilisban két üzletbe is betört.

A megalapozott gyanú szerint J. László még április 9-én és 12-én is meglátogatta a szegedi buszpályaudvar környékét, ahol az éjszakai órákban befeszítette két belvárosi kereskedés ajtaját. Az első esetben húszezer forinttal távozott, azonban a másodjára kiválasztott régiségüzletből már több százezer forintot, tucatnyi érmét és kitüntetést zsákmányolt. A rendőrségi közlemény pontosan nem írja le, hogy mely üzlet volt ez, nem nehéz kitalálni, a Mars tér környékén ugyanis csak a piacparkoló bejáratánál lévő régiségbolt van.

A szegedi nyomozók az adatgyűjtés és tanúkutatás során megállapították a feltételezett elkövető kilétét, akit otthonában elfogtak és előállítottak a Szegedi Rendőrkapitányságra. Ellene lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.