Egy férfi a szagával és félelmetes nézésével ijesztett el ebédelő fiatalokat, majd megette a kajájukat

Egészen érdekes történetet hozott le hétfőn a SzegedMa, mely szerint a már egyébként hónapok óta Szegeden egy túrazsákkal látható, jó eséllyel nem szegedi származású fiatal hajléktalan férfi embereket ijesztett el a Kárász utcai Sever étterem teraszáról, hogy megszerezze ebédjüket.

„Egész egyszerűen odajött ez a bódult állapotú, szemmel láthatóan önmagáról megfeledkező, koszos, büdös férfi, aztán a vendégek sorra felálltak az asztaloktól és távoztak. Ezt kihasználva megette az elüldözöttek által ott hagyott ételt” – írta a lapnak egy neve elhallgatását kérő olvasójuk.

A SzegedMa szerint egyébként a köztudatban zombidrogként ismert szintetikus szer hatása alatt lehetett a férfi. Ezekről a drogokról, illetve a használóik által élhetetlenné lett fővárosi József Attila lakótelepről korábban a 444 forgatott videót.