Egy katedrálist épített szavakból – 700 éve halt meg a világirodalom egyik legnagyobb alakja, Dante

Ezen a napon, 1321. szeptember 14-én halt meg Ravennában az olasz és a világirodalom egyik legnagyobb alakja, az itáliai költő, filozófus, Dante Alighieri, születési nevén Durante di Alighiero degli Alighieri. Történt mindez kereken 700 éve, erre emlékezünk most a teljesség igénye nélkül.

Szinte az utolsó pillanatban, halálának évében sikerült befejeznie élete legfontosabb művét, az Isteni színjátékot – olaszul La Divina Commedia –, amelyet tíz évig írt. Az 1300-ban harmincöt éves Dante korának szánalmas politikai helyzetén elkeseredve kezdett hozzá a Commedia című művéhez, amelyhez az isteni jelzőt Boccaccio tette hozzá később. Egy nagyon nehéz olvasmány, ugyanakkor súlyánál fogva jóval nagyobb hatása volt a világtörténelemre, vagy akárcsak a mai tömegkultúrára, mint azt az unalmas középiskolai irodalomórákról felfognánk. Gondoljunk csak A Gyűrűk ura vagy a Harry Potter univerzumára: közvetetten ezeknek a regényeknek a szimbólumvilága ugyanarról a tőről fakad; a Dante által átörökített és formált európai műveltségből.

„Ha Dante nem mentette volna át hatalmas munkabírásával korának tudását a jövő számára, akkor az a rengeteg irodalmi, történelmi, tudományos ismeret, példa, amelyekre ma a kultúránk egy része épül, örökre elveszett volna” – mondja Hoványi Márton. A mű megértéséhez képben kell lenni a skolasztikával, a tudományos közeggel, a társadalmi miliővel, amelyben létrejött. A terjedelme, nyelvezete, komplexitása miatt talán a legkifejezőbb, amit kortárs magyar fordítója, Nádasdy Ádám mondott róla: Dante „egy katedrálist épített szavakból”.

Az Isteni színjátékot – latin nyelven író kortársaival szemben – nemzeti olasz nyelven, toszkán dialektusban alkotta meg. Akkoriban ez elég forradalminak és merésznek számított, ezáltal teremtette meg az olasz irodalmi nyelvet. Sőt, a modern latin nyelvek, a francia, az olasz és a spanyol „hazájává tette” a művet. „Lasciate ogne speranza, voi ch’intrate” – szól a regény zárómondata toszkán dialektusban. Ki ne ismerné az egyik, ha nem a leghíresebb mondatot, amely Babits fordításában úgy hangzik: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”.

Irodalmi munkássága mellett Firenze politikai életében is jelentős szerepet töltött be, tagja volt a városi tanácsnak. Ebben a városban született, nevelkedett, itt ismerte meg nagy szerelmét, Beatricét, itt végezte tanulmányait, s tevékeny részt vállalt az ekkor még polgári köztársaság politikai belharcaiban is. Firenze a középkori itáliai városállamok egyik kereskedelmi, pénzügyi és kulturális központja volt, később Lorenzo di Piero de’ Medici, közkeletű nevén Lorenzo il Magnifico – magyarul „a nagyszerű” – által a szintén óriási hatású itáliai reneszánsz bölcsője. Csak pár név: Michelangelo, Leonardo da Vinci, Sandro Botticelli, Bruneschelli.

Tanult Bolognában is – itt már 1088-ban megalapították a világ legrégebbi egyetemét –, ahol nem a kora divatos jogi iskoláit látogatta, hanem a retorikai ismereteket nyújtókat részesítette előnyben. 1302-ben azonban a politikai harcok miatt távozásra kényszerült Firenzéből: eleinte meggyőződésből a kevésbé radikális firenzei fehér guelf párthoz tartozott, ezáltal szembehelyezkedett a ghibellinekkel. A fehér és a fekete guelfek közötti belső viszályok azonban kiábrándították Dantét, ráadásul a feketék elűzték őt Észak-Itáliába. Veronában, a Scaligeri család védelmében töltötte száműzetésének éveit, ahol fokozatosan átállt az őt befogadó patrónusai, a ghibellinek oldalára.

Száműzetése alatt megjárta többek között Padovát, Sarzanát, Arezzót, Bolognát, sőt, még Párizst is. Az 1309-es koronázása után VII. Henrik sereget gyűjtött, hogy megszilárdítsa itáliai hatalmát és Rómába utazzon, ahol fejére helyezhetik a császári koronát. Dante később episztolában kérte a ghibellinpárti Henriket, hogy ne a lombardiai városokat ostromolja, hanem foglalja el Firenzét. A város azonban visszaverte a hadsereg ostromát, az 1312-ben császárrá koronázott Henrik pedig Siena mellett váratlanul meghalt. Halála után Dante feladta a reményt, hogy valaha is visszatérhessen szülővárosába, így Ravennába ment. Itt Guido Novello da Polenta vendége volt egészen 1321. szeptember 14-én bekövetkezett haláláig.

„(…) Huic ingrata tulit tristem Florentia fructum, exilium, vati patria cruda suo. Quem pia Guidonis gremio Ravenna Novelli gaudet honorati continuisse ducis, mille trecentenis ter septem Numinis annis, ad sua septembris ydibus astral redit.”, amely Képes Géza fordításában úgy hangzik: „Hálátlansággal fizetett meg néki Firenze: most ez a mostoha föld számkivetette fiát. Ám a szelíd Ravenna vezére, Guido da Polenta vette kegyébe a jóst, népe dicsérte ezért. Krisztus ezerháromszáz és huszonegyedik éve szeptember idusán visszafogadta az Ég.” ez a felirat áll a ravennai Szent Ferenc-székesegyház oldalkápolnájában Dante Alighieri sírján.

Dante Alighieri portréja (Agnolo Bronzino) a 16. századi Firenzéből. Fotó: Wikipedia

Szegeden, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtárban Dante 700 címmel nyílt régi, muzeális könyveket is bemutató kiállítás. Ebben előkelő helyet foglal el az Isteni színjáték 1564-es, eredeti olasz nyelvű, illusztrált példánya, a Sessa fivérek velencei kiadása. A tematikus kiállítás ezúttal Dante Alighieri itáliai költő, filozófus köré szerveződik, halálának 700. évfordulója alkalmából, amelyről Európa-szerte több országban is megemlékeznek. A Somogyi-könyvtár kiállításán Dante életművét ismerhetik meg a résztvevők.

 

Nyitókép: Az Isteni színjátékot kezében tartó Dante. Fotó: Wikipedia