Egy percre leáll a szegedi közösségi közlekedés csütörtökön

Június 4-én lesz a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulója, Szegeden több megemlékezés is lesz.

Félárbócra engedik a nemzeti lobogót a Széchenyi téren, a városháza előtt, 16 óra 30 perctől a Szegedi Szimfonikus Zenekar fanfárosai adnak elő gyászdalokat a városháza erkélyéről. Ugyanúgy fél ötkor leállnak egy percre a szegedi közösségi közlekedés járatai a hozzájuk legközelebb eső megállókban.

Az autóbuszokon, villamosokon és trolibuszokon a trianoni veszteségekről szóló ünnepi hangfelvételt játszanak be. Az önkormányzat arra kérik az autóval közlekedő szegedieket, ha csatlakozni szeretnének az egyperces kiálláshoz, akkor azt a közlekedési szabályok betartásával tegyék. A békediktátum évfordulója alkalmából a közösségi közlekedés járatain az alábbi szöveg lesz hallható:

„Ma száz éve, 1920. június 4-én 16 óra 32 perckor kötötték meg a trianoni békeszerződést. Egy igazságtalan háború igazságtalan lezárása volt ez. Magyarország területének több mint kétharmadát választották le, és több mint hárommillió honfitársunk rekedt az országhatáron kívül. Nemzetünket olyan súlyos veszteség érte, amit soha nem feledhetünk. És bár hazánkat felosztották, van, ami szétválaszthatatlan. Őrizzük együtt gyönyörű kultúránkat, ápoljuk közösen határon túli kapcsolatainkat! Emlékezzünk egyperces néma csenddel a trianoni békeszerződésre, az országhatáron túlra szakadt magyarságra!”

A szegedi Momentum 16 órakor az Árpád téri Délvidéki Országzászló Emlékműnél koszorúz, a Csongrád Megyei Önkormányzat 14 órakor a Belvederénél tart megemlékezést.

 

Nyitókép: Trianon elleni tüntetés a szegedi városháza előtt 1920-ban. Fotó: Fődi Gábor / Fortepan