Elfogytak a politikusok, jöhetnek a TV sztárok – Nemesi mellett most a Keménymag haknizott

Botka László elfáradt, Szeged sokkal előrébb tarthatna, ha nem ő lenne a város polgármestere, hangzott el a SzegedMa Klub kedd esti rendezvényén – írja a Délmagyar.

Hát igen, Tarlósnak Scarlett Johansson jutott, Nemesi Pálnak meg a Keménymag állandó szereplői, akik egészen a Hír TV stúdiójából utaztak Szegedig, hogy elmondják, „a városnak nagyon jó adottságai vannak, de ebből sokkal többet lehetne kihozni.” Az est vendégei Dezse Balázs, Apáti Bence, Jeszenszky Zsolt és Velkovics Vilmos voltak, de Nemesi Pál is beugrott.

Az est folyamán szóba került az a hangfelvétel, melyen az hallható, hogy Szilágyi István, a városi rendezvények rendezvényszervezője megüti női munkatársát. Velkovics Miklós ezzel kapcsolatban elmondta, hogy „ha egy jobboldali kötődésű cégvezetőről derülne ki hasonló, akkor a szocialista-liberális oldal azonnal a fejét követelné, de persze, egy ilyen vezető vállalná a felelősséget és lemondana.” Az állítás első fele nyilván a valóságot tükrözi, ám a felvetés második fele csak addig tartható, amíg nem történik ilyen.

„Szerintem az elmúlt 18-19 évben nem nagyon változott Szeged, nem nagyon látok fejlődést, ami az jelenti, hogy van egy városvezető, aki elkényelmesedett” – ezt már Apáti Bence mondta, aki hozzátette, a városnak nagyon jó adottságai vannak, de ebből sokkal többet lehetne kihozni.

Jeszenszky Zsolt is megfejtette a szegedi közélet nagy történéseit. Elmélete szerint Botka László azért lehet még a város élén, mert el tudja hitetni az emberekkel, hogy mindaz ami jó a városban, az neki köszönhető. „Ezt csupán a beágyazottságuknak köszönhetően tudják elhitetni a Botka Lászlóhoz hasonló polgármesterek. Holott a valóság az, hogy ezek a városok sokkal jobb állapotban lehetnének” – nyugtázta a nagy egyetértést Jeszi.

 

Nyitókép: Karnok Csaba / Délmagyar