Elhunyt Wollemann Mária orvos, Szeged díszpolgára

Elhunyt Wollemann Mária orvos, az SZBK Biokémiai Intézetének egykori igazgatója, Szeged város díszpolgára.

Wollemann 1923. július 6-án született Budapesten. Az orvosi tanulmányait 1941-ben a szegedi egyetemen kezdte. Szent-Györgyi Albert tanítványa volt, aki emlékei szerint a legdemokratikusabbnak számított az akkori egyetemi professzorok között, előadásai szakmailag nagyon magas színvonalúak, ugyanakkor egyszerűek és közérthetőek voltak. Wollemann Máriát Budapesten avatták orvosdoktorrá. Először Szegeden, majd a fővárosban dolgozott az egyetemek gyógyszertani, anatómiai, orvosvegytani intézeteiben és a Magyar Tudományos Akadémia Biokémiai Intézetében. 1954-től 1970-ig az Országos Idegsebészeti Intézetben. 1971-től az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biokémiai Intézetében dolgozott – 1978-tól 83-ig igazgatóként. Berlinben, New Yorkban és Párizsban is hosszú időt töltött kutatóként. A biokémiai intézetben elsősorban ópiát receptorokkal, a kábítószerek biológiai hatásmechanizmusával, a hozzászokás és a függőség magyarázatával foglalkozott munkatársaival.

Munkáját több kitüntetéssel ismerték el. 1977-ben Akadémiai Díjat, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét kapta. Szeged város önkormányzata 2017-ben Szeged nemzetközi kapcsolataiért emlékéremmel, 2019 májusában pedig Szeged díszpolgára címmel ismerte el a munkáját.

Fotó: szeged.hu
Fotó: szeged.hu

Szeged Megyei Jogú Város saját halottjának tekinti Wollemann Máriát, és a családdal egyeztetve intézkedik a temetéséről.