Elment az egyik utolsó szegedi papucsos

Ligeti Alajos 95 évesen hunyt el szombaton hajnalban.

A Délmagyarország visszaemlékezése szerint már 12 évesen papucsos ipari tanuló volt, 1947-ben tette le mestervizsgáját, majd saját műhelyt nyitott. Később, amikor máshol dolgozott, otthonában készítette a lábbeliket. Készítette ezeket hagyományos varrásos technikával és kétlábas kaptafára is.

Először ő készített kétlábas kaptafát, de az ő nevéhez fűződnek a hímzett fejű gyermekpapucsok, illetve a saját fejlesztésű, “nyeles” kaptafán formált apró szuvenírpapucsok. Az ezredforduló után felhagyott mesterségével, kaptafáit, szerszámainak egy részét a 2015-ig működött papucsos látványműhelyben dolgozó Sallai családnak adományozta.

Ligetiről keveset írt a korabeli sajtó, néhány újságcikket azonban fellelhetünk. Alább egy rövid említés 1954-ből:

 

 

Nyitókép: Török János / Délmagyarország