Íme az SZTE új szerződése: kiderült, hogyan kap pénzt a modellváltás után az egyetem

Íme az SZTE új szerződése: kiderült, hogyan kap pénzt a modellváltás után az egyetem

A Szegedi Tudományegyetem 2021. szeptember 27-én rendkívüli szenátusi ülést tartott, melyen az intézmény fenntartójának képviseletében Prof. Dr. Szabó Gábor, kuratóriumi elnök tájékoztatta a jelenlévőket a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány és az SZTE jövőbeli, új finanszírozási modelljéről.

Palkovics az SZTE tanévnyitóján: a hallgatók is elfogadták a modellváltást, mert modellváltó egyetemre jelentkeztek

A 2021-2022-es tanévvel a magyar felsőoktatás korszakhatárhoz ért, az intézmények szélesebb körében indul meg az új fenntartói modell – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter szombaton az országos felsőoktatási tanévnyitón, Szegeden.

Infosztrájk: Ezek a programok lesznek az egyetemeken a modellváltás kapcsán

Információs sztrájkot hirdetett április 19-23. közé az alulról szerveződő szabad egyetemi polgárság. A programsorozatot a március 15-i akciójuk folytatásaként szervezték, amikor is az ország különböző városaiban nemzeti trikolor kordonszalaggal vontak be köztereket, köztéri szobrokat. A legutóbbi figyelemfelkeltő akciójuk során még a honvédség is kivonult.

Egyetemi oktatók: vonják vissza a modellváltásra való önkéntes jelentkezésünket

Az Oktatói Hálózat (OHA) és a „Nem az Alapítványosításra” csoport április 7-én tartott online fórumot ”A mi egyetemünk, a ti alapítványotok” címmel. Ezen az eseményen olvasta fel az Oktatói Hálózat Szeged képviselője azt nyílt levelet, melyben azt kérik a Szegedi Tudományegyetem felelős vezetőitől, hogy „vonják vissza az SZTE »önkéntes jelentkezését« a modellváltásra” – írják hozzánk eljuttatott közleményükben.

Az MTA köztestületi tagjai a modellváltásról: A kockázat óriási

Az MTA köztestületi tagjaiból alakult társadalmi fórum, a Stádium 28 Facebook-posztjukban írták le, hogy elfogadhatatlannak tartják az egyetemi modellváltást a jelenlegi formájában. Megoldási javaslatot is tesznek, amiben visszavonatnák a törvényjavaslatot, mivel az általuk szervezett fórumon nem kaptak kielégítő válaszokat a minisztérium részéről a modellváltás kapcsán.

Modellváltás-szavazás: megküldte Mihálik Edvinnek a minisztérium a vizsgálat eredményét

Mihálik Edvin posztolta a levelet Facebook-oldalán, amely az Innovációs és Technológiai Minisztérium Szajbély Mihály professzor panaszára adott válaszát tartalmazza. A Momentumos képviselő közérdekű adatigénylést nyújtott be, először nem is kapott érdemi választ, mert véletlenül elírta a dátumot.

Kedden kerül a parlamentbe a szegedi egyetem modellváltása

A kormány március 30-án nyújtja be a törvényjavaslatokat 11 további – köztük a szegedi – felsőoktatási intézmény alapítványi fenntartásba adásáról. Erről Stumpf István, az egyetemi átalakítások koordinálásával megbízott kormánybiztos beszélt az MTA köztestületi tagjaiból álló Stádium 28 Kör pénteki online fórumán.

Megszerezte az Átlátszó az SZTE modellváltást bemutató prezentációját

24 oldalas prezentáció szivárgott ki a szegedi egyetem modellváltásáról

Az Átlátszó Oktatás birtokába jutott az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól (ITM) származó prezentáció, ami többek között a Szegedi Tudományegyetem modellváltását mutatja be. Ez volt az a bizonyos dokumentum, amelyben a modellváltás már tényként volt kezelve még a tényleges szavazás előtt, igaz, ebben a verzióban már javítva van. Az anyagban az SZTE kapcsán olyan állítások is vannak, miszerint Szeged az „egyetlen város ahol a városi sajtó támadja az egyetemet”.

Mihálik a felsőoktatási modellváltás kormánybiztosának: függessze fel a Szegedi Tudományegyetem alapítványi átalakítását

Mihálik Edvin zöldtanácsnok levelet írt Stumpf Istvánnak, „a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos kormányzati feladatok koordinációjáért” felelős kormánybiztosnak. A levelet a képviselőnek volt szerencséje személyesen átadnia.

Úgy szavazták meg a modellváltást, hogy nem volt tiszta, miről is döntenek éppen

Rovó László rektor először tévesen vezette fel, miről is fognak szavazni. A modellváltással kapcsolatban két javaslatot tárgyalt a szenátus, az egyik az egyetem vezetésének változata, a másik pedig Szajbély Mihályé, aki garanciát kért arra, hogy kik kerüljenek az intézményt irányító alapítvány kuratóriumába. 

Csak a baloldal akart cirkuszt csinálni az SZTE modellváltásából a Fidesz szerint

A Bartók Csaba-vezette szegedi Fidesz úgy látja, hogy a szenátus pénteki döntésével a Szegedi Tudományegyetem és hallgatói is a XXI. század győzteseivé válnak. A párt üdvözli az egyetem ambícióját, hogy e források felhasználásával az intézmény az európai ranglisták élére kerüljön.

A PTE szenátusa is megszavazta a modellváltást

Az előterjesztés kétharamados többséget kívánt, ezt megszavazta a Szenátus. Az előzetes számok, a kari tanácsok döntései alapján már lehetett tudni, hogy végül úgy is meglesz a modellváltáshoz szükséges szavazatok aránya. A portál hozzáteszi, hogy az EHÖK szavazatai nélkül nem lett volna meg a kétharmad.

Megszavazták a Szegedi Tudományegyetem modellváltását

Megszavazták a Szegedi Tudományegyetem modellváltását

Pénteken délben kezdődő szenátusi ülésen szavazták meg, hogy elinduljon-e a Szegedi Tudományegyetem a modellváltás felé.

A modellváltást propagáló megyei lap egy nappal a szenátus előtt: színezzük ki az SZTE épületeit!

A modellváltást propagáló megyei lap egy nappal a szenátus előtt: színezzük ki az SZTE épületeit!

A város jórésze tűkön ülve várja január eleje óta, hogy mi lesz a Szegedi Tudományegyetem sorsa; az, hogy megtörténik-e a modellváltás, pénteken dőlhet el a szenátusi ülésen. A nagyfokú érdeklődésre bizonyíték, hogy 12 órával a jelentkezési határidő lejárta előtt már több mint 1000 fő jelezte, hogy nézni fogja a döntéshozókat. A helyi jobboldali sajtó eközben elkötelezetten tájékoztatja az olvasókat – egy színezőről.

Az ELI kutatására fáj a foga Sorosnak, ezért akadályozza az SZTE modellváltását

Az ELI nukleáris kutatásaira fáj a foga Sorosnak, ezért akadályozza az SZTE modellváltását

Egy átlagos vasárnapnak indult ez is, majd a Facebook taperolása közben szembe jött velem egy oldal, mely tényeket és igazságokat ígért az SZTE modellváltásával kapcsolatban. Magam is követem, és ha időm engedi, narrálom is a folyamatokat, így mint naiv médiamunkás kattintottam is az eddigiektől eltérő olvasatok, fel nem fedezett összefüggések, vagy publicitást nem nyert tények reményében. Atomkutatások, Soros emberei Szegeden, és a nagy Momentum-önkormányzat-DK-Szegeder összeesküvés.

Egy felmérés szerint a szegediek 99 százaléka elutasítja a modellváltást jelenlegi formájában

Több mint ezren töltötték már ki a Veritas Virtus Libertas online kérdőívét a Szegedi Tudományegyetem átalakítása kapcsán, írja a csoport közleményében. A nem hivatalos felmérésből kiderül, hogy a modellváltást szinte egyhangúlag utasítják el Szegeden: 98,5 százalék nem akarja, hogy alapítványi fenntartásba kerüljön az egyetem.

„Az egyetemünknek hűnek kell maradnia a Veritashoz, a Virtushoz és a Libertashoz” – online szerveződések az SZTE autonómiájáért

#FreeSZTE: három szegedi csoport állt Rovóék és a modellváltás közé

A szegedi egyetem autonómiájáért való kiállásra több szempontból is korlátozott lehetőségei vannak az egyetem hallgatóinak és más civileknek. Ennek ellenére több online kezdeményezés is magára vette a közösségszervezés feladatát az elmúlt hetekben. Céljuk a hallgatók informálása, a kérdésre való figyelemfelhívás különböző akciókkal, illetve a hallgatók véleménye számára platform biztosítása, és a szenátus felé továbbítása.