Márki-Zay Péter bevezette a ”széksértést”, akár ötvenezres büntetést kaphat a közgyűlés tagjait sértegető képviselő

Tízezer és ötvenezer forint közötti pénzbírsággal sújthatja ezentúl a hódmezővásárhelyi közgyűlés azt a képviselőt, aki megsérti a testület tagjait. Márki-Zay Péter tervei alapján ez a kulturált vitát segíti majd elő, a helyi Fidesz szerint el akarják hallgattatni őket.

Mihálik Edvin szerint Szeged egy becsületes és tisztességes város, úgyhogy feljelentést is tett az egyetem ügyében

Mihálik Edvin szerint Szeged egy becsületes és tisztességes város, úgyhogy feljelentést is tett az egyetem ügyében

Feljelentést tett a rendőrségen a Szegedi Tudományegyetemen kötött több száz milliós takarítási szerződés miatt Mihálik Edvin szegedi önkormányzati képviselő, momentumos ogy-képviselőjelölt. Ezt kedden délelőtt jelentette be a Feketesas utca 30. alatt található helyi Momentum-irodában.

Szegedi Fidesz: bérleti díjat emel az önkormányzat a rendeleti tiltás ellenére

Mint köztudott, a kormány rendeletben szabályozza, hogy az önkormányzatok a veszélyhelyzet megszűnéséig többek között bérleti díjat sem emelhetnek saját tulajdonú ingatlanjaikban. A helyi Fidesz tudomására jutott, hogy mégis lehet ilyen gyakorlat Szegeden, alább közöljük erről megjelent sajtóközleményüket.

Négy nap után sem tudni, van-e koronavírus-fertőzött a városházán

Még pénteken derült ki, hogy Dobrev Klára megfertőződött a koronavírussal. Dobrev hétfőn járt a városházán, ahol maszk nélkül tartózkodott, és olyanokkal találkozott, mint a Demokratikus Koalíció szegedi elnöke, Binszki József, vagy Botka László polgármester. Azt azóta sem tudni, hány fertőzött van a városházán, ha van egyáltalán.

Ha annyira érti az ellenzék a NER-t, mint az egyetem ügyét, akkor nincs mit mondani 2022-re

Ha annyira érti az ellenzék a NER-t, mint az egyetem ügyét, akkor nincs mit mondani 2022-re

Az a történet megvan, hogy az LMP február elején aláírásgyűjtésbe kezdett az egyetemek autonómiájának megőrzése érdekében? Ezt első körben Keresztes László Lóránt, a párt frakcióvezetője jelentette be Szegeden, majd a Szeged Televízió Téma című műsorában megközelítőleg nyolc percben fejtette ki véleményét az ügyben. A műsorvezető már az első kérdésben felvetette, hogy vajon mennyi értelme van egy x+1-edik petíció indításának, amire Keresztes László Lóránt úgy válaszolt, hogy mielőtt erre válaszolna, el szeretné mondani, hogy… hogy a Fidesz lop, hogy elviszik a pénzt, hogy ellopják az egyetemet, hogy az uniós forrásokra fáj a foga a kormánynak.

A szegedi Fidesz sajnálja a Szegeder főszerkesztőjét

Mózes Ervin mondjon le a Szegedi Vízmű igazgatóságában betöltött elnöki posztjáról – írja közleményében a szegedi Fidesz. A párt azért szólítja fel Mózest távozásra, mert a Szegeder korábbi cikkében tévesen közöltük szándékukat: azt írtuk, hogy a Fidesz Mózes Ervint szeretné lemondatni, ugyanakkor szándékuk nem ez volt, hanem hogy Kalmár Gábor kabinetfőnök mondjon le.

A szegedi Fidesz megdöbbent, hogy áfacsalással vádolják delegáltjukat

Bűnszervezetben elkövetett áfacsalási ügy gyanúsítottja a szegedi közgyűlés pénzügyi bizottságának egyik fideszes delegáltja, Engi Péter. A Nemzeti Adó és Vámhivatal nemrég a város határában, a Szegedi Ipari és Logisztikai Központban található nagybani piacon csapott le egy kereskedő csoportra, akik a gyanú szerint Görögországból hozott gyümölcsöt adtak tovább úgy, mintha az magyar volna, így megkerülve áfafizetési kötelezettségüket.

Csak a baloldal akart cirkuszt csinálni az SZTE modellváltásából a Fidesz szerint

A Bartók Csaba-vezette szegedi Fidesz úgy látja, hogy a szenátus pénteki döntésével a Szegedi Tudományegyetem és hallgatói is a XXI. század győzteseivé válnak. A párt üdvözli az egyetem ambícióját, hogy e források felhasználásával az intézmény az európai ranglisták élére kerüljön.

Joób Márton amúgy még mindig képviselő, és elméletileg fizetést is kap

Tápai Péter helyi Fidesz-alelnök sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy tavaly nyáron, amikor a képviselőt letartoztatták, a Fidesz helyi szervezete azt hangoztatta, a politikust is megilleti az ártatlanság vélelme. „Azonban ma már tény, hogy a képviselő beismerte tettét, azt, hogy elkövetett valamiféle szabálytalanságot” – mondta.

Nem vitték el a szelektívkukát, kiakadt a szegedi Fidesz

Sajtóközleményben kéri számon a szegedi Fidesz az önkormányzaton, hogy a 2021 elején miért nem szállították el a sárga kukákat. A környezetgazdálkodás azzal indokol, hogy 2020 is páratlan héttel végződött, és 2021 is páratlannal indult – ezért január 4. és 15. között szüneteltették a szállítást.

Szeged egy fillért sem kap, fideszes városok milliárdokat a kormány karácsonykor megjelent támogatásából

Többszáz milliós, egyes esetekben millárdos összegű támogatást ítélt a kormány számos megyei jogú városnak a legfrissebb Magyar Közlönyben. A listával azonban van egy kis bibi: nem kormánypárti városok alig szerepelnek rajta, s ha mégis, akkor sem költhetnek akármire.

A szegedi Fidesz felszólította Botka Lászlót és a közgyűlést, hogy ne züllesszék a bűn városává Szegedet

Nem telhet el hosszabb idő felszólítás nélkül: ezúttal a Fidesz szegedi szervezete szólította fel a városvezetést és a polgármestert, hogy ne finanszírozzák tovább Joób Márton fizetését, hanem foglalkozzanak inkább a város gazdaságának élénkítésével.

Vécéket, tusolókat és öltözőket ígér az önkormányzat a Laposra

Vécéket, tusolókat, öltözőket és rendes szabadstrandot ígér az önkormányzat a Laposra

A helyi Fidesz és a KDNP petícióval kampányol a szegedi szabadstrandokért, mivel szerintük nem elfogadható, hogy a baloldal a Balatonért áll ki, miközben Szegeden lényegében nem lehet a Tiszában fürdőzni. Az önkormányzat most a Szegedernek reagálva azt írta, dolgoznak az ügyön, és jövőre már valódi szabadstranddá válhat a Lapos – amennyiben a vízminőség is engedi majd ezt.

Bartók Csaba elvesztett egy szavazást, aminek megnyerésével már hetekkel korábban büszkélkedett

Bartók Csaba elveszthetett egy belső szavazást, aminek megnyerésével már hetekkel korábban büszkélkedett

A politikus még három héttel ezelőtt mondta azt egy interjúban, hogy megválasztották választókerületi elnöknek, holott információink szerint erről csak most kedden volt szavazás, amit úgy tudunk, hogy elbukott. Bartók megkeresésünkre azt mondta, nem szeretné kommentálni a dolgot.

Haág Zalán szerint a helyi baloldalnak a szegedi szabadstrandokkal kellene foglalkoznia, nem a Balatonnal

Haág Zalán szerint a helyi baloldalnak a szegedi szabadstrandokkal kellene foglalkoznia, nem a Balatonnal

„A szabadstrandok elvételére tett kísérlet merénylet a magyar nyár ellen” – olvasható az MSZP legújabb kampányában, melynek aláírásgyűjtő akciójába bekapcsolódtak a párt szegedi önkormányzati képviselői is. Azok, akik – a helyi Fidesz és KDNP szerint – az elmúlt másfél évtizedben asszisztáltak ahhoz, hogy a városvezetés Szeged valamennyi szabadstrandját fölszámolja.

„Botka László becsukta az ablakokat és behúzta a sötétítőt is, hogy ne lehessen látni a külvilágot. Ő meséli el a szegedieknek, hogy mi van odakint”

„Botka László becsukta az ablakokat és behúzta a sötétítőt is, hogy ne lehessen látni a külvilágot. Ő meséli el a szegedieknek, hogy mi van odakint”

A politikus a SzegedMának adott interjút annak apropóján, hogy nemrégiben választókerületi elnökké választották, váltva ezzel Kothencz Jánost. Bartók szerint bár a választásokat elbukták, a helyi jobboldal ismét emelkedő pályán van.