Joób Márton amúgy még mindig képviselő, és elméletileg fizetést is kap

Tápai Péter helyi Fidesz-alelnök sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy tavaly nyáron, amikor a képviselőt letartoztatták, a Fidesz helyi szervezete azt hangoztatta, a politikust is megilleti az ártatlanság vélelme. „Azonban ma már tény, hogy a képviselő beismerte tettét, azt, hogy elkövetett valamiféle szabálytalanságot” – mondta.

A szegedi Fidesz felszólította Botka Lászlót és a közgyűlést, hogy ne züllesszék a bűn városává Szegedet

Nem telhet el hosszabb idő felszólítás nélkül: ezúttal a Fidesz szegedi szervezete szólította fel a városvezetést és a polgármestert, hogy ne finanszírozzák tovább Joób Márton fizetését, hanem foglalkozzanak inkább a város gazdaságának élénkítésével.

Bűnszervezet, adócsalás és bizonyítékok eltüntetése – ma eldől, letartóztatják-e Joóbot

A fent említett három vád is szerepel az MTI nemrég kiadott közleményében. Ebben felidézik, hogy többszázmilliós áfacsalással gyanúsított bűnszervezet nyolc tagjának letartóztatását indítványozta az ügyészség, a bíróság várhatóan csütörtökön dönt erről Kecskeméten.