Népszava: furcsák a mostani covid-adatok, nincs még rájuk igazán magyarázat

A lap azt furcsállja, hogy többen, vagy közel annyian voltak a koronavírus miatt kórházban és lélegeztetőgépen az utóbbi napokban, mint tavaly ilyenkor annak ellenére, hogy mára a fél ország be lett oltva. A kormánytól nem érkezett érdemi válasz, a szakértők pedig még nem tudják megmagyarázni, mert túl kevés idő telt el az adatok kielemzéséhez, valamint a Delta variáns is másként fertőz.

Még csak azt sem mondhatom, hogy együtt voltam covidos Gyurcsány Ferenccel

Még csak azt sem mondhatom, hogy együtt voltam covidos Gyurcsány Ferenccel

Két huszonéves fiatal története, akik azt hitték, újrafertőződtek a koronavírussal annak ellenére, hogy már átestek rajta és az oltást is régen felvették. Majd kiderült, hogy mégsem, de ami ennél is hátborzongatóbb, hogy itt is lapul egy Gyurcsány-szál.

Szlávik oltásra buzdít, mivel a negyedik hullám elkerüléséhez a jelenlegi átoltottság nem elegendő

Fel kell készülni a negyedik hullámra, és ennek a legfontosabb része, hogy mindenki oltassa be magát a koronavírus ellen – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa csütörtökön a Kossuth rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában.

Duda Ernő: Elkerülhetetlennek érzem a negyedik hullámot, az ország harmada nem oltatta be magát

A Pénzcentrumnak beszéltek szegedi virológusok arról, hogy mi várható a delta variáns elterjedésével, mi lesz a közelgő tanévkezdéssel, illetve lesz-e negyedik hullám. Duda Ernő szerint a Sinopharmmal oltott időseknek két oltást is kapniuk kéne.

Augusztus végén beindulhat a negyedik hullám

Bár ez ilyen conspiracy theory jellegűen hangzik, hogy „na lám, nem megmondtuk, amint vége a nyárnak már jön is”, de nem feltétlenül itt kell keresni az összefüggést, vagy nem így. A Népszavának árulta el az okokat Vattay Gábor járványelemző, ebből szemlézünk.