Vásárhelyen az óvodások harmada beteg, Szegeden három óvodában is történt bezárás a koronavírus miatt

A mintegy 840 fő közül több mint 260 gyermek hiányzik az óvodákból Vásárhelyen – árulta el a Promenad24-nek Borsiné Csontos Ilona, a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda vezetője.

Az óvodavezető szerint egy hét alatt történt mindez: „Egyik napról a másikra ötven-hatvan kisgyerekkel kevesebben jöttek óvodába. Az otthon maradt gyermekek erőteljes felső-légúti tüneteket mutatnak, a torokfájás, nátha és a köhögés is megjelent már náluk” – fogalmazott.

Borsiné Csontos Ilona azt is elárulta a lapnak, hogy Szegeden már három óvodában is történt bezárás, az egyikben pedig felnőttek között is volt pozitív eset.