Botka László megindokolta, miért nem tárgyalt mégsem Szabó Bálinttal

Szabó Bálint napok óta be akart már jutni Botka Lászlóhoz, hogy tárgyaljanak a Cserepes sori piacról, amely január végén zárt be örökre. Botka végül szerdára adott neki időpontot délelőtt 9:30-ra. Érkezett is a sajtómeghívó Szabótól, hogy az esemény nyilvános, lehet menni.

Furcsának is tűnt, hogy Botka László beleegyezett, hogy egy kellemetlen ügyben nyilvános legyen egy megbeszélése, de üde változásként fogtam fel. Mint azonban később kiderült, nem erről volt szó, Szabó magától hívta a sajtót, és erről nem egyeztetett a polgármesterrel, állította utóbbi később.

„Kapott időpontot ma fél 10-re. Meghívta a sajtót is, pedig erről szó nem volt. Úgyhogy ezek után világos, hogy maga nem tárgyalni akar, magát nem érdekli a piac, maga pusztán botrányt akart kelteni. Ahhoz, hogy hülyét csináljon magából, ahhoz én nem kellek, ezt eddig is sikeresen megoldotta, úgyhogy viszont látásra!” – mondta Botka, miután a városházáról kifelé menet Szabó arról kérdezte, tudnak-e esetleg beszélni a piacról.

A parázs beszélgetést a Szeged Televízió rögzítette: