Már a buktatáshoz is fáradtak a tanárok

Már a buktatáshoz is fáradtak a tanárok

Ne örüljön, aki a bukási és évismétlési számok látványos csökkenése mögé a magyar oktatási rendszer problémáinak elpárolgását képzeli. Az általunk megkérdezett tanárok és intézményvezetők szerint szó sincs erről, csupán a buktatások körüli harcokba, és az ezzel járó plusz munkába fáradtak már bele az egyre lestrapáltabb tanárok. Esetleg a nehezebben tanítható, hátrányos helyzetű diákok közül mentenek meg egyre többeket az évismétléstől a jövőjükért aggódó pedagógusok. De hiába, a korai iskolaelhagyók száma a bukási statisztikák javulása ellenére nem csökken.

Fogyatékosként párt keresni olyan, mint minden nap kitölteni a lottót

Fogyatékosként párt keresni olyan, mint minden nap kitölteni a lottót

A fogyatékossággal élő emberek sokszor csak visszautasítással találkoznak, amikor párt keresnek. Hiába próbálkoznak éveken át a társkeresőkön, és beszélgetnek jókat, amint kiderül a fogyatékosságuk, a másik fél szinte azonnal felszívódik. Még úgy is nehéz párt találni, ha az ember csak minimálisan mozgáskorlátozott, hát még ha intézetben él. Vannak olyan ép emberek, akik el sem tudják képzelni, hogy fogyatékos emberrel, mozgáskorlátozottal járjanak, pedig erre is van sikeres példa.

A rendőrség szerint nem ütközik a magyar joggal a külföldiek éheztetése a tranzitzónában

A Nemzeti Nyomozó Iroda jelezte Szél Bernadett független országgyűlési képviselőnek, a magyar tranzitzónákban történt rendszeres éheztetésekkel kapcsolatos feljelentésére, hogy nem jogellenes az idegenrendészeti eljárás alatt álló személyek élelmezésének elmulasztása.

“A kedvezőtlen hatásokat nem lehet kerítéssel megállítani”

Magyarországon a klímaváltozás szempontjából nincs krízishelyzet, de arra fel kell készülni, hogy a kedvezőtlen hatásokat nem lehet kerítéssel megállítani – mondta Szöllősi-Nagy András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem víztudományi professzora az M1 aktuális csatornán kedden.

Szegeden vezetnek a legtöbben ittasan a vidéki nagyvárosok közül

Somogybabodon a legnagyobb az egy főre jutó ittas vezetések száma, Budapesten a II. kerület vezet, a vidéki nagyvárosok közül Szeged az első – derül ki a 24.hu által az Országos Rendőr-főkapitányságtól kikért adatok alapján.

Hogy lesznek-e szélerőművek Magyarországon 10 év múlva, azt még a kormány se tudja

Hogy lesznek-e szélerőművek Magyarországon 10 év múlva, azt még a kormány se tudja

A magyar kormányban nincs döntés sem a szélerőművek jövőjéről, sem Mészáros Lőrinc szénerőművének leállításáról, legalábbis ez derül ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárának Szél Bernadett független képviselő kérdéseire adott válaszaiból.

Éheztetik az embereket a tranzitzónában, csak akkor kapnak enni, ha az emberi jogi bíróság közbelép

Éheztetik az embereket a tranzitzónában, csak akkor kapnak enni, ha az emberi jogi bíróság közbelép

Már formalevele is van az emberi jogi bíróságnak, melyet akkor küldenek ki, ha tudomást szereznek egy újabb esetről. A tranzitzónában ugyanis nem egyszer fordult már elő, hogy több napig, akár több, mint egy hétig is éheztessék az ott várakozókat.