Betépve ütöttek el egy motorost Szegeden

A sofőr szervezetében marihuána, speed és a met fogyasztásából származó THC-t, amfetamint és metamfetamint mutattak ki a vizsgálatok, amelyek együttes jelenléte a gépjármű vezetésben nem előnyösen befolyásolta. A rendőrök az eljárás vizsgálati szakaszában megállapították, hogy a gépkocsiban elrejtett kábítószergyanús anyag marihuána volt.

Egy napig feküdt egy elesett szegedi asszony a lakásában, kéményseprők segítettek rajta

Éppen megszokott munkáját végezte két szegedi kéményseprő, Nagy Krisztián és Olasz Csaba, amikor a Puskás utca egyik társasházában végezvén a szükséges felülvizsgálatokkal, az egyik szomszédos lakó megkereste őket. Jelezte, hogy az egyik földszinti lakásban élő asszony elesett, nem tudnak bejutni a lezárt lakásba.

„Tudni lehetett, hogy be fog következni, csak azt nem, hogy mikor és kivel”

„Tudni lehetett, hogy be fog következni, csak azt nem, hogy mikor és kivel”

Múlt vasárnap az országos és a helyi sajtó is beszámolt róla, hogy ismeretlen okból és körülmények között vasárnap éjjel fél 2 előtt Szőregen a Szerb utcán lévő kerékpárúton egy kerékpáros, a rendőrségi közlemény fogalmazása szerint „az egyik kanyarban egy fának ütközött és leesett a bicikliről”. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az elhunyt életét vissza már semmi sem fogja hozni, azért ugyanakkor tehetünk, hogy a jövőben ilyen ne fordulhasson elő. A Magyar Kerékpárosklub helyszíni jelentésének segítségével próbáljuk most megérteni, miért történt a baleset.

A lehető legrosszabb helyen balesetezett egy villamos, több troli- és villamosvonalon vannak fennakadások

Összeütközött egy kombi BMW és egy PESA villamos a Párizsi körút és a Kossuth Lajos sugárút kereszteződésében.  A villamos belóg a kereszteződésbe, így nemcsak az 1-es és 2-es villamosvonalakon, de a keresztirányú trolibuszvonalakon is fennakadás várható, illetve az autós forgalom is torlódhat.

Csúnya és rejtélyes baleset volt hétfőn Újszegeden

Csúnya és rejtélyes baleset volt hétfőn Újszegeden

Belefúródott egy személyautó két újszegedi garázsba hétfőn 16 óra körül. Az esetről a környéken élő kollégánk jelzett, aki csak annyit írt egy ízléses káromkodással megspékelve, hogy „itt belehajtott valaki délután autóval két garázsba”. Először nem is értettem, hogyan lehet egyszerre két garázsba is beállni, ez azonban a helyszínen világossá vált. A baleset az Odessza városrészben történt, a Vedres utca legvégéből kanyarodó garázssoron.

Autóbalesete volt Szabó Bálintnak, kórházba szállították

13 óra után pár perccel Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő az M5-ös autópályán haladt Szeged felől Budapest irányába, amikor a 118-as kilométerszelvénynél az általa vezetett Škoda Octavia jobb hátsó gumija durrdefektet kapott. Erről maga a képviselő számolt be közösségi oldalán.