Apátfalván megtorlásból megkéselte az alvó apát és gyerekét, vádemelést kezdeményez a rendőrség

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást az ellen a tótkomlósi férfi ellen, aki késsel többször megszúrta ismerősét, illetve annak gyermekét is megpróbálta megsebesíteni.

Összesen 113 határsértőt, valamint egy szerb embercsempészt fogtak éjjel a megye több helyszínén is

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba öt csoportban összesen 96 határsértő Csongrád-Csanád megyében. Ezen kívül a Nemzeti Adó és Vámhivatal Bevetési Igazgatóságának járőrei elfogtak egy szerb állampolgárt aki, 17 határsértőt próbált jogellenesen Magyarország területére szállítani.

Szabó: Nincs tudomásom nyomozásról az eltűnésem ügyében

Megírtuk ugyebár még múlt szerdán a Szeged.hu nyomán, hogy Szabó Bálint eltűnésének ügyében nyomozást folytat hamis tanúzás miatt a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, legalábbis ami az önkormányzati lapnak küldött válaszukat illeti, bár ebből nem sok konkrétum derül ki. Utólag megkérdeztük az érintetteket is, mit gondolnak/tudnak az ügyről.

Hamis tanúzás miatt nyomoznak Szabó Bálint eltűnésének ügyében

Szabó ügye ugyebár ismert: február 15-én délelőttre hívott össze sajtótájékoztatót a belvárosba, ahol leleplező információkat akart közölni Botka Lászlóról a Cserepes sori piac ügyében.

Besurranó tolvajt keres a rendőrség, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán járt

A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a felvételen látható férfi azonosításában, aki Szegeden a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika egyik orvosi szobájából készpénzt és egy indításgátló kártyát tulajdonított el.

Szabó Bálint szerint igenis elrabolták őt, három vállalkozót is megnevezett

Szabó Bálint azt mondta, hogy a hozzájárulása nélkül szivárgott ki a sajtóhoz az az információ, miszerint a rendőrség nem nyomoz állítólagos elrablása ügyében, valamint hazugságnak nevezte azt, hogy nem rabolták el. Élő videójában három vállalkozót is megnevezett, akiknek közük lehetett a Cserepes sori piac megvételéhez, illetve a február 15-ei elrablásához.