A globális autógyártás lassulása miatt a következő tíz évben több ezer embert bocsát el és gyárakat zár be a német Continental járműalkatrész-beszállító és technológiai konszern.

A globális autógyártás lassulása miatt a következő tíz évben több ezer embert bocsát el és gyárakat zár be a német Continental járműalkatrész-beszállító és technológiai konszern.
A Szegedi Foglalkoztatási Paktum első ütemében több mint 660 álláskereső jutott munkához, és csaknem 100-an saját vállalkozás beindításához kaptak anyagi segítséget; a programot 1 milliárd forinttal támogatta az Európai Unió.
Az idei almatermés 400 ezer tonna alatt lehet, ami még a korábbi, pesszimista becslésnél is gyengébb 15-20 százalékkal, a sokéves, 600 ezer tonna körüli átlagterméstől pedig akár 35 százalékkal is elmaradhat.
Az már korábban sem volt új keletű dolog, hogy a kormány szeretne egy állami, saját mobilszolgáltató, úgy tűnik azonban, hogy most közel kerültek tervükhöz.
Az elektromos autók történetében először regisztráltak eladáscsökkenést a világon havi szinten. Júliusban 14 százalékkal, 128 ezerre csökkent az eladott elektromos autók száma a Sanford C. Bernstein befektetési tanácsadó cég kedden közölt adatai szerint, amit a Bloomberg idézett.
Magyarország a legszemetesebb a V4-ek közül, EU-s átlagban azonban viszonylag jól állunk, persze nem önszántunkból.
Budapesten és más egyetemi városokban (Debrecenben, Pécsen, Győrben és Miskolcon) az albérletpiacon a bérleti árak elérték a felső határt: július vége és augusztus vége között nem emelkedett a kiadó lakások bérleti díja.
A KSH jelentése szerint júliusban 3,3 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban.
Többet kell fizetnie egy szegedi diáknak új albérleti szobájáért, mint például Debrecenben vagy Pécsen, felélénkítette ugyanis az albérletek piacát a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése, az azt követő tíz napban a magánszemélyek 28 százalékkal több hirdetést adtak fel, mint az azt megelőző tíz napban – derült ki az ingatlan.com legfrissebb körképéből.
A munkaerőpiac megmaradt tartalékai már csak igen nehezen mozgósíthatók, így a munkanélküliség csak nagyon lassan csökkenthető tovább.
Mészáros Lőrinc vejének, Homlok Zsoltnak a cége, a Homlok Építő Zrt. végezheti majd a szerelőcsarnok megépítését 3,27 milliárd forintból.
A termelés fenntarthatóságát és versenyképességét szolgálja az a mintegy hat milliárd forintos támogatás, amelyet a méhészet a következő három évben kaphat – mondta Nagy István agrárminiszter az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
A magyar gazdaság idén 4,3 százalékkal, ezen belül az építőipar termelési volumene 21 százalékkal bővülhet, ugyanakkor 2020-tól már lassul a gazdaság növekedése, az építésgazdaság teljesítménye pedig jelentősen visszaeshet.
A Magyar Posta 2019. július elsejétől több belföldi és nemzetközi csomagtermék díjszabását módosítja, a változás a küldeményforgalom jelentős részét nem érinti.
Szegedi gázvezetékek cseréje és építése a feladat abban a beruházásban, melynek szerződéseit írták alá szerdán Budapesten.
Két város van, ahol még mindig a legtöbbet lehet ilyen módon keresni, és az egyik Szeged.
Az M43-mas autópálya és az ötös út találkozásánál lévő fejlesztési területen építkeznek.
Kovács Tibor még jóval a tulajdonosváltás előtt került pozíciójába, de azt a tulaj-és irányváltás után is megtartotta.
És majdnem minden annyiba kerül majd, mint egy igazi ALDI-ban.
A szolgáltatás egyelőre csak Budapest környékén érhető el.
Szegeden 95 ezer forint egy átlagos albérlet ára, amely hét százalékkal nőtt az elmúlt egy évben. Ezzel egyébként egyetem ide vagy oda, a középmezőny tetején vagyunk, Debrecenben és Kecskeméten kell hasonló szinteken csengetni annak, aki lakást bérelne.