Távol szerepel a dobogótól a legjobb magyar egyetemek közül az SZTE

Több tavalyi helyezésén is javított a Szegedi Tudományegyetem a Times Higher Education legfrissebb, 2021-es tudományterületi rangsorain. Az informatikatudomány és az élettelen természettudományok területén a legjobb vidéki egyetem az SZTE. Az egészségtudományok területén előrelépett az intézmény, és idén először pszichológia szakterületen is bekerült a legjobb egyetemek közé. Az összesített eredmény azonban már kevéssé fényes: ezen a 6. legjobb csak itthon a szegedi egyetem.

Állami pénzt kap a Gál Ferenc Egyetem egy bizonyos „állami felsőoktatási intézménytől” való szervezeti egységek átvételére

Állami pénzt kap a Gál Ferenc Egyetem egy bizonyos „állami felsőoktatási intézménytől” való szervezeti egységek átvételére

„A Kormány egyetért az állami felsőoktatási intézmények szervezeti egységeinek átvétele miatt szükségessé vált egyházi felsőoktatási intézémények kiegészítő támogatásának biztosításával” – ezzel a mondattal kezdődik a legfrissebb Magyar Közlöny egyik határozata, melyben 465 millió forintot irányoznak elő e célra. Néhány bekezdéssel lejjebb pedig a nemrég egyetemmé erőltetett szegedi Gál Ferenc Egyetem neve tűnik fel egy meg nem nevezett „állami felsőoktatási intézmény”-nyel kapcsolatban, mely valószínűleg nem más, mint a Szegedi Tudományegyetem. A kérdés csak az, hogy ez akkor már a sokat hallott kiszervezés első hivatalos jele?

Zakar Péter került az SZTE Tanárképző Központjának főigazgatói székébe

Veritas Virtus Libertas hallgatói csoport vette észre, hogy az egyetem oldalán már az olvasható, hogy Prof. Dr. Zakar Péter rektorhelyettes tölti be a TKK igazgatói pozícióját Dr. habil. Forgács Tamás helyett. A váltás nagyobb visszhangot nem keltett, így indokai az egyetemi közvélemény előtt sem ismertek.

Nyertest hirdettek a közbeszerzésen, 45 milliárdból épülhet újjá a Szeged-Szabadka vasútvonal magyarországi szakasza

Nyertest hirdettek az idén januárban a röszkei vasútvonal felújítására kiírt pályázatra. A dokumentumok szerint mintegy 45 milliárd forintból lenne átépítve az igen elhanyagolt szakasz, a nyertes kivitelező a budapesti székhelyű V-Híd Építő Zrt.

Nem szavazták meg az eredeti napirendet, így nem szavaztak ma az egyetem átnevezéséről

Nem szavazták meg az eredeti napirendet, így nem szavaztak ma az egyetem átnevezéséről

Hosszas sorban állás, lázmérés, egészségügyi állapottal kapcsolatos papírok kitöltése és kézfertőtlenítés előzte meg az SZTE-szenátusának mai ülését. Talán ennyien még sosem voltak kíváncsiak egy ülésre. Nem csoda, ugyanis ma szavaztak az SZTE nevének megváltoztatásáról.

Szegedi egyetemisták nyílt levélben fordultak a hallgatói önkormányzatokhoz az SZTE névváltoztatásának ügyében

Veritas, Virtus, Libertas nevű hallgatói csoportosulás most nyílt levéllel fordult a Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzataihoz, hogy még a szavazás előtt megtudják, hogy mi a HÖK-ök álláspontja, illetve hogyan mérték fel a hallgatóság véleményét az üggyel kapcsolatban.

Kiáltvány született a demokratikus jogokért és az önkormányzatiságért, Botka is aláírta

Negyvenhét településvezető, köztük Botka László is aláírta azt a kiáltványt, mely „a közösséggé válás ünnepe” alkalmából született, és kiáll a köztársaságért, a demokratikus jogokért és az önkormányzatiságért is. A nyilatkozat szerint a köztársaság 9 éve tűnt el az ország nevéből, és 10 éve már a hétköznapjainkból is fokozatosan eltűnőben van.

„Mert a szegediek mindig az élen jártak, ha hazánk szabadsága veszélyben forgott”

Ünnepi közgyűlésen adta át ma Botka László polgármester a díszpolgári címet, a Pro Urbe díjakat és a Szegedért emlékérmeket. A járványügyi előírások betartása mellett a Himnusszal kezdődött meg az esemény.