A tízéves Szin Jázmin képviselte Magyarországot múlt héten a mentális matematika junior-Európa-bajnokságon, amin eddig még nem is volt magyar résztvevő – számolt be a Délmagyar.hu.
A verseny egyik kulcs része, amikor fejben kell húszjegyű összeszorozni, vagyok azokból köbgyököt vonni. Annak ellenére, hogy Szin Jázmin csak három hónapja készült a feladatra, bekerült a legjobb ötbe.
Hogy ez miért olyan nagy dolog, most leírunk ide véletlenszerűen egy húszjegyű természetes számot: 46385621956274895423 . Ha most azt mondanám, hogy ebből valaki vonjon nem négyzet-, hanem köbgyököt, az azért legalább napokig tartana egy átlag embernek.
A mentális matematiák egyébként még nem annyira ismerik az országban, egyedül Szegeden tanítják. Akik így számolnak, azok gyakorlatilag gyorsabban tudnak számolni, mint egy számítógép.
Kilenc ország hatvan fiatalja mérte össze ott a tudását – mesélte a Délmagyarnak Soós Boglárka felkészítő tanár, a Kis Zseni Mentális Aritmetika Iskola magyarországi koordinátora. Volt olyan is, hogy húszjegyű számot kellett egy másik húszjegyű számmal fejben összeszorozni, míg a második feladatsorban 15 perc alatt ötven olyan feladványt kellett megoldani, ahol a megadott számokat különböző matematikai műveletekkel végeredményként százra kellett kihozni. A legfőbb tesztben pedig két órán keresztül köbgyökvonást végeztek, valutaváltást, bázis- és évszámításokat.
Szin Jázmin a németországi Rekenben megtartott versenyen az egyik számban kiemelkedő eredményt ért el. A versenyen ráadásul papírt vagy ceruzát sem használhattak, mindent fejben kellett kalkulálniuk.