2016-ban leszakadtak a malom favitorlái, eddig azonban nem tudták pótolni őket. Most 7 millió forintért egy orfűi asztalosmester készítette el az újakat, így újra teljes pompájában megtekinthető lesz az 1821-ben épült műemlék.
A szélmalmoknak egyébként óriási hagyománya volt Szegeden, volt idő, amikor százával forogtak a város külterületein, de ahogy elkezdtek terjedni a gőzgépek, ugyanúgy koptak ki az életből, mint a lovaskocsi a benzines megjelenése után. Csak míg a lovak viszonylag csendesen hulltak el, addig a szélmalmokat gyakran hátrahagyták, és éveken át álltak üresen, mígnem egyszer csak összeroskadtak.
Dorozsmán 1905-ben még 23 szélmalom őrölt, mára mindössze egyetlenként maradt meg a Czékus-féle, de az egész országban nincs több, mint harminc.
A dorozsmai malom sorsa egyébként nem annyira fényes, mint azt gondolnánk első ránézésre, az épület ugyanis 1970-ben összeroskadt, majd miután újjáépíttették a dorozsmaiaknak köszönhetően, 2005-ben pedig az egyik oldala omlott össze az esőzések végett.