Hogyan építsünk vasúti hidat a 19. század közepén?
Szűcs Dániel
A napokban lenne 160 éves a szegedi vasúti híd, melyet a kor legmodernebbjének mondtak. Az, hogy tényleg az volt-e, sosem fog kiderülni, de valószínűleg ugyanakkora az igazságtartalma, mint annak, hogy a magyarok találták fel a csuklós buszt.
Tegnap szó volt a híd megépítésének körülményeiről: arról, milyen elképzelések álltak egymással szemben, hogy ki építette meg a hidat, és hogy ehhez milyen érdekes, valóban újnak számító módszereket vetettek be. Most nem is a hídról magáról fog szó esni, hanem egy dokumentumról, melyben a híd tervező főmérnöke, Ernest Cézanne rengeteg oldalon keresztül fejtegeti, hogyan is fogja felépíteni ezt a csodás műtárgyat. Ebben a mappában tárolta a hídról készített 42 rajzot is. Mi most ezekből válogatunk.
A híd oldal- és felülnézete 1855-ben. A híd és a meder közötti vonal jelöli az évi vízszintet, melyhez képest közel 8 méterrel feljebbre szabta meg a hidat az építtető Osztrák–Magyar Államvasút-Társaság.
A tervezés egyik első fázisa a különböző felmérések elkészítése volt: itt a Tisza vízállása látható 1845-ben, illetve 1851. és 1858. között, havi bontásban. Vizsgálták továbbá a vízhozamot, folyási sebességet és a víz szélét a partokon különböző vízszintek esetén.
A cölöpöket ilyen, gőzhajtású locomobil segítségével verték le a folyómederbe. Ekkor még nem volt semmiféle fahíd, amire rakhatták volna a szerkezetet, ezért két csónakot kötöttek össze gerendákkal, melyekre állították a gépezetet, mely egy párizsi műhelyben készült.
A pilléreket ilyen állványok segítségével készítették el. Ezen a rajzon már szerepe az a munkahíd, ami az előzőkor még nem létezett.
A pillérek mederbe süllyesztésének folyamata látható ezen a rajzon: baloldalon a légköri és a pillérben uralkodó légnyomást kiegyenlítő kamra, mely a pilléroszlop tetején volt. Középen a földdel tele vödrök kiemelésére használt kézi hajtású csörlő, jobboldalt pedig maga a föld kitermelésének menete látható.
Az egyik folyami pillér elöl- és oldalnézete. Itt jól látható az összeszereléshez felhasznált szegecsek nagy mennyisége.
Ezen a rajzon az íves főtartók felállításához használt emelőállványok láthatók, amint egy ívet emelnek épp. Ezek az állványok szil-, fenyő- és tölgyfából készültek, teherbírásuk 5500 kg volt. Egy ív felállításához hét állványra volt szükség.
Sok elemhez hasonlóan a főtartókat is Párizsban gyártották. Mielőtt vonatra tették volna őket, 32 darabra szedték szét őket, hogy beférjenek a vagonokba.
Az igényes kovácsoltvas korlát rajza.
Sínszelvény rajza: a híd eredeti sínjei vasból készültek, ezért hamar elhasználódtak és acélsínre kellett cseréni őket.
