Fotó: Olvasónk, Dániel / Szegeder
Olvasónktól kaptuk az alábbi (felebbi) képet, melyen „a jelenet Újszegeden a 71-es buszon lett lencsevégre kapva vasárnap este. Csodálatos az összhang, és bár innen nem látszik, de csak azon a két ülésen volt csak O1G-matrica, amin ténylegesen ültek is. Azt meg csak remélni merem, hogy a fiatalok szándékosan választották ki helyüket.”
Az O1G-zésnek egyébként hatalmas hagyománya lett az elmúlt hónapok során Magyarországon. Összeszedtünk pár ikonikus példát:
- eleinte papírforintokon jelent meg,
- aztán már mindenféle papírpénzen világszerte,
- ezt követte, amikor kivetítették a parlamentre és a Sándor-palotára,
- majd beletaposták a Debreceni Egyetem előtti tér havába, amit egy webkamera rögzített,
- amit persze azonnal kikapcsoltak, de egy másikon továbbra is jelen volt,
- beletaposták a vértói domb havába is,
- és a partfürdőébe is,
- mindeközben országszerte autók százaira rajzolták fel a hóban,
- ilyen plakátokkal zártak le utakat tüntetők vidéken,
- zsíros kenyérre paprikázták rá,
- csináltak kokárdát,
- és pár napja már fémpénzbe is nyomják.