Elkészülőben van már a város elsőként megépült körforgalmának a felújítása. A csomópontot még július végén zárták le, elterelve ezzel a környék autóforgalmával együtt a közösségi közlekedési járműveket is. Emiatt bár panaszosak voltak például a Szamos utcában élők, a munkálatok mindössze egy hónapig tartottak, és az iskolakezdésre visszaállt a rend.
Legalábbis ami a közúti forgalmat illeti. A Csillag téren a kijelölt kerékpáros útvonalak ugyanis még szeptember első napjaiban is fel vannak bontva, pedig csak néhány négyzetméternyi kopóréteg hiányzik a legtöbb helyen. A tér és környékének rendbetételére összesen mintegy 360 millió forintot költ az önkormányzat (ebből 118 millió saját forrás, a többi uniós támogatás), ennek részeként újult most meg a körforgalom. Mivel egy olyan nagyobb projektről van szó, aminek alapvető célja a közösségi közlekedés előnyben részesítése és a kerékpározás segítése, ilyen irányú fejlesztések is megvalósultak. Egészen pontosan a következők: buszsávot jelöltek ki a Budapesti körúton a Csillag tér felé, és kiszélesítették a Lugas utcát a trolivégállomástól a Göndör sorig (ez az a szakasz, ahol a Csillag tér után átkelünk a töltésen) 7-ről 8,5 méterre, hogy kerékpárral jobban el lehessen férni.
És bár a buszsáv üdvözölendő újítás, a kerékpározás könnyítésére nemigen tettek több érdekfeszítést az útszélesítésen túl: a körforgalomban még mindig a járdán kell közlekedni úgy, hogy az autósoknak van elsőbbsége minden alkalommal (ha például valaki a Szilléri sugárútról menne tovább a Budapesti körútra, akkor – a járdaszigetek miatt – összesen négy alkalommal kell megállnia elsőbbséget adni a folyamatos autóforgalom számára), de az is sokat elárul, hogy míg autóval már a tükörsima új aszfalton közlekedhetünk, addig kerékpárral mindenféle terelés nélkül kell a fűben bukdácsolni a felmart aszfalt mellett.
A megújult Csillag teret szerdán délután néztük meg. Ekkor még nem adták át hivatalosan, bár az első hírek szerint már augusztus 30-án el kellett volna készülnie mindennek.














