A Cserepes sori piac helyén még a XIX. században is csak tavas terület volt egy korabeli térkép szerint. Bár a környéken már éltek (megvolt a Rákóczi utca például, de a Cserepes sor a piaccal átellenes oldalán is álltak már házak), és az alsóvárosi temető is létezett, a harminc évig fennmaradó, most megszűnt piac helye hasznosítatlan volt. Amolyan városhatár volt ez akkoriban. A mai Vám teret Pétervári kapunak hívták, a Szabadkai út volt a Pétervári út, a Cserepes sor pedig Masina sor. Valamikor a nagyárvíz környékén nevezték át: egy 1879-es térképen még Masina sor (a Rákóczi utca pedig Gyár utca), egy 1883-ason pedig már Cserepes sor (a Rákóczi utca pedig igazából itt még Rákóczy utcza). Később néhány száz méternyire nyugatra volt innen Szeged első és utolsó lóversenypályája is, melyről kevés forrás maradt fent, és még kevesebb képi anyag.
De minket most a XX. század érdekel, annak is a második fele, ekkor készült ugyanis összesen három olyan légifelvétel, melyen szerepel a piac, vagyis kettőn csak a helye. Nézzük hát, milyen volt a levegőből lekapott terület 1960-ban, 1978-ban, és 1992-ben!