Egy ideje van bejárásom a Csongrádi sugárúti egyetemi rajztanszékre, aminek köszönhetően rádöbbenhettem, hogy létezik egy ilyesfajta egyetemi műhely, aminek a létezését sem sejtettem eddig. Ahol hagyományos tantermek helyett műtermek sorakoznak a folyosókon, azokon a folyosókon, amik falain pedig a diákok műveit csodálhatja meg az arra járó. Az ajtón (normál helyzetben) bárki bemehet egyet nézelődni, és megéri is, a kiállítások néhány hetente váltják egymást.
Mint minden egyetemi karon, itt is diplomamunkát kell készíteni a tanulmányok végén, a rajztanszék növendékei azonban ezt vizuális művészeti ágak segítségével abszolválják, semmint puszta szöveggel. Az idei művek között számtalan különlegesség lapul (az egyik kedvencem egy klassz logótervezet a szabadtéri számára Lengyel Dórától), de van egy, ami egészen megfogja a szegedi szempárokat. Három ismert helyszínt ábrázol ugyanis szokatlan köntösben.
Omerović Martin feltette a „Mi lenne ha?” kérdést, és vizuálisan is megalkotta a fejében elképzelt világot. „Hogy nézne ki Szeged Szent István tere egy világjárvány, vagy akár egy atomháború után? Milyen változásokon megy keresztül a technológiába született, jövőbeli ember által újjáépített Dóm tér? Vagy akár a múltba visszamenőleg, hogy nézne ki Szeged Tisza-partja egy háború utáni „dízel punk” stílusban?” – veti fel kérdések sorát munkájában.
A Szabadkán született művész mindenképpen szerette volna Szegednek szentelni diplomamunkáját, elmondása szerint mindössze azért, mert szívéhez nőtt a város, különösen ez a három helyszín. A filmek, játékok és könyvek ihlette képek mind másik világot mutatnak be: a cyberpunk, a posztapokaliptikus, valamint a dieselpunk Szegedet.
A képek aláírásában ő maga magyarázza azok keletkezésének hátterét.
Fotó: Omerović Martin
„A festményt a hideg, monokromatikus színekkel festettem, ezzel is a téli, kissé a Szovjetuniós világot tükrözve. A belsőégésű motorokkal irányított, háborús robotokkal, és a háttérben lévő gyárak sziluettjével szerettem volna megfogni a háború utáni kopár, szürke világ hangulatát. A kép jobb oldalán egy óriás olajkút áll a Tisza közepén, a bal oldalra pedig üzemre kész, felsorakoztatott harci gépeket festettem. Sehol egy növény, a fák kivágva, eldőlve, a színhasználat is minimális, a ridegség és a levegő szennyezettségére utalva. A változatos ecsethasználattal és a különböző rétegek áttetszőségével szerettem volna elérni a ködös, szennyezett levegő hatást. Mivel az egész jelenet egy háború utáni világban vesz részt, ezért egy kis történelemmel fűszereztem a képet. A Szovjet technológia stílusában szerettem volna „felépíteni” ezeket az óriásgépeket, mintha még mindig a Szovjet birodalom irányítása alatt állna Európa. A Tisza-partra elhelyeztem két rakodó darut is, ezzel is a Tisza vizén zajló kereskedelemre reflektálva.” Fotó: Omerović Martin
Fotó: Omerović Martin
„A roncshalmazokban fekvő trolibuszok és az elhagyatott járművek a pánik utáni fejelveszettséget tükrözik. A várost a természet újra irányítása alá veszi, mint ahogy azt az épületekből kinőtt bokrok, fák is mutatják. A vezetékek és a házak romjai borítják az utcákat. A szemétzsákokkal és az eltorlaszoló barikádokkal azt szerettem volna sugallni, hogy egy pánikszerű tüntetés utáni képet láthatunk. Az épületek megrongáltak, akár egy polgárháború eseménye után. Az utcákat beborítja a sivatagos éghajlat, és a napfény csak vöröslő árnyalatban szűri át a poros levegőt. Ennél a képnél is a centrális kompozícióra törekedtem. A távol homályos, alig látszódó romos épületek körvonalain lehúzódó nap fénye szűri át a sűrű katasztófa világát. A kép bal felén lévő Coop falán látható egy „F…COVID19” felirat. Ezzel is a mai járványhelyzetünkre, és karanténba zárt szabadságunk elvesztésére szerettem volna reflektálni egy kissé feketehumorral fűszerezve. Ez csak egy atmoszféra teremtőként funkcionál. Ezzel is kérdéseket szerettem volna ébreszteni a befogadóban, hogy mi is történhetett a képen. Talán emiatt lázadtak fel az emberek? Vírus okozta következmények okozták az emberiség vesztét?” Fotó: Omerović Martin
Fotó: Omerović Martin
„A kék és a magenta szín dominálásával szerettem volna megragadni azt a neonoir színvilágot, ami a cyberpunk-ra jellemző. Magán a Dóm tér épületein nem szerettem volna változtatni. Ezzel is párhuzamot vonva a múltbéli szabályos architektúra és a jövő zsúfolt, reklámoktól túlfűtött épületei közt. A levegőben elsuhanó járművekkel és a fények megnyújtásával érzékeltettem a rohanó idő és a homályos jelen látképét. Az emberek a telefonjaikba, vagy egy virtuális világba menekülve élik rohanó életüket. A kép két széle sötétebb és kidolgozatlanabb, hogy ne terelje el a néző figyelmét a szinte központban lévő Dómtól. Ezt az épületeket beborító, reklámplakátok sokaságától bevilágított, futurista várost számos kortárs művész munkássága ihlette. Mindenféleképpen egy ikonikus szegedi helyet szerettem volna átalakítani. Azért választottam a Dóm teret, mert minden oldaláról nyitott, s ezzel játszadozva, a perspektíva segítségével, megmutathattam milyen világ is rejtőzik e tér falain túl.” Fotó: Omerović Martin
