Small talk a városházán: Szegeden jár Karikó Katalin

A szegedi városházán járt szerdán reggel Karikó Katalin Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus, a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója. Karikót Botka László szegedi polgármester fogadta az épület előtt, ahonnan a sajtó kíséretében vonultak fel az épület dísztermébe, ahol a város közgyűlései zajlanak máskor. Innen egy bizottsági üléstermet érintve a polgármesteri irodába mentek, és foglaltak helyet a bőr ülőgarnitúrán.

A polgármester megemlítette, hogy ha most jó idő volna, a városháza előtt sorakoznának a borfesztivál bódéi, és hogy bízik benne, hogy az időjárás lehetővé teszi majd a péntek délután esedékes átadóünnepséget, mely során többek között díszpolgári címet kap a biológus. Botka megkérdezte még, mikor járt legutóbb a városban Karikó, aki azt mondta, még a járvány elején volt. Meg hogy tegnap már evett halászlét.

Karikó csütörtökön a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumba, a Móra Ferenc Múzeumba és a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtárba látogat majd. Szeged díszpolgári címét, a Szegedért emlékérmet és a Pro Urbe díjat május 21-én, pénteken délután kapja meg a városháza előtt, a Széchenyi téren.

 

Fotó: Bálint András / Szegeder

 

Fotó: Bálint András / Szegeder

 

Fotó: Bálint András / Szegeder

 

Small talk a városházán: Szegeden jár Karikó Katalin
Fotó: Bálint András / Szegeder

 

Fotó: Bálint András / Szegeder

 

Fotó: Bálint András / Szegeder

 

Fotó: Bálint András / Szegeder