Márki-Zay Pétert jogerősen elítélték a Szeviépezésért, vérlázító koncepciós eljárásnak nevezte az ítéletet

Jogerősen 200 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta pénteken a Szegedi Törvényszék Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármestert, mert a becsület csorbítására alkalmas tényt állított Lázár János országgyűlési képviselőről.

Egy hódmezővásárhelyi férfi négy kiskorú lányát erőszakolta, letartóztatásban marad

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyezően a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta a Szegedi Törvényszék letartóztatást fenntartó határozatát annak a hódmezővásárhelyi elkövetőnek az ügyében, akivel szemben a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat.

„Megbánás nem jellemzi” – börtönben marad Magda Marinkó

Az ítélet szerint legkorábban 25 év után, 2019. évben lehetett volna feltételes szabadságra bocsátani Magda Marinkót, aki 1994-ben meggyilkolta az ismert szegedi cukrászcsaládot, Z. Nagyékat. Azonban erre – egyezően a korábbi döntéssel – most nem került sor több okból sem.

A szegedi bíróság visszautasítja „M-Z. P. vádlott” szerdai kijelentéseit

Még szerdán történt, hogy 400 ezer pénzbüntetést osztottak ki a hódmezővásárhelyi polgármesterre, miután rágalmazási pert vesztett Lázár Jánossal szemben. Márki-Zay Péter akkor „koncepciós ítéletet” emlegetett, mely mondását pénteki közleményében utasítja vissza a törvényszék.

Benyújtotta fellebbezését a Csongrád Megyei Főügyészség a Szeviép-ügyben

A Csongrád Megyei Főügyészség benyújtotta a felmentő ítéleti rendelkezésével szemben bejelentett, hatályon kívül helyezést indítványozó, írásban indokolt fellebbezését a Szeviép-ügyben a Pécsi Ítélőtábla felé – közölte a főügyészség szóvivője.

„Ha Dante Isteni színjátékában a pokol kapujára ki lehetett írni, akkor azt gondolom, hogy ide, a mögötten álló épületre is ki lehet írni, hogy „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”

Szabó Bálint szerint ki lehetne írni a Szegedi Törvényszék épületére, hogy „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”

Szabó Bálint jogász, független önkormányzati képviselő és a Szeviép-károsultak védője tartott ma sajtótájékoztatót a Szegedi Törvényszék bejárata előtt. Szabó a Szegedi Törvényszékkel és a Szeviép-perrel kapcsolatos három pontos fellépését ismertette a sajtó munkatársaival.

Újabb bíró szállt ki elfogultságra hivatkozva a Czeglédy-perből

Megint indulhat a bíró-casting a Czeglédy Csaba és társai ellen folyó büntetőügyben: egyszer már le kellett cserélni a bírói tanács két tagját, de most az egyik később beszálló bíró is elfogultságot jelentett be önmagával szemben – írja a hvg.hu.

Schiffer: A rendszerváltás óta ez a legsúlyosabb botrány, ami a bírói szervezetet érinti

Több bírósági ítéletet is nyiltan kritizált Orbán Viktor év eleji sajtótájékoztatóján csütörtökön. Ebből az okból kifolyólag volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége Schiffer András, aki szerint Orbánnak alapvető problémái vannak a jogállamisággal.

Újabb vizsgálatokat indított az OBH a Szeviép-ügy miatt a Szegedi Törvényszéken

A Szeviép-ügy miatt vizsgálatot rendelt el az Országos Bírói Hivatal új elnöke a Szegedi Törvényszéken. Az OBH elnöke érvénytelenítette a Szegedi Törvényszék elnökének, Tárkány-Szűcs Babettnek újrázó pályázatát is.

Szeviép károsultak: „A magyar társadalom igazságszolgáltatásba vetett hite és igazságérzete ma súlyos csapást szenvedett”

A Szegedi Törvényszék a mai napon másodfokú, nem jogerős döntésével megváltoztatta a Szegedi Járásbíróság korábbi ítéletét, és bizonyítottság hiányában felmentette a Szeviép-ügy első fokon összesen 16 év 4 hónap letöltendő börtönre ítélt vádlottjait – olvasható a károsultak közleményében a Mindenki Szegedért Mozgalom Facebook oldalán.