Az utolsó kamion is elhagyta a Dóm teret: a Szegedi Szabadtéri Játékokat idén 66 ezren nézték

Az utolsó kamion is elhagyta a Dóm teret: a Szegedi Szabadtéri Játékokat idén 66 ezren nézték

Világhírű Broadway-produkciókkal, hazai újdonságokkal és kacagtató vígjátékokkal teli évadot zárt az idén jubiláló Szegedi Szabadtéri Játékok. Az ország legnagyobb szabadtéri színháza ebben az évben is kiemelkedő látogatói számmal büszkélkedhet: 28 estén át több mint 66 ezren élhették át a csillagtetős éjszaka élményét.

Londoni feketehumor is lesz jövőre a szabadtéri színpadán

Öt lökött rabló, egy naiv idős hölgy és egy abszolút tökéletlen bűntény. A Betörő az albérlőm című krimivígjáték 2020. július 24-én és 25-én érkezik az újszegedi színpadra, Keszég László rendezésében.

Három hét alatt fel is húzzák a Szabadtérit

Mindössze három hét kell ahhoz, hogy felhúzzák a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadát és nézőterét, noha csak a színpad és kiegészítői 2000 négyzetméter területen fognak elfeküdni, az összes felhasznált szerkezet pedig együtt 140 ezer kilogrammot nyom. Június 21-én indul a Szabadtéri, de a Dóm téri mellett érdemes lesz odafigyelni a felújított Újszegedi Szabadtéri Színpadra is.