Toroczkai László hétfőn Szegeden tartott sajtótájékoztatót, ahol elmondta, olyan jól halad az ajánlások gyűjtése, nagy esély van arra, hogy az ország minden megyéjében listát állítson a Mi Hazánk Mozgalom.
A politikus a Csongrád megyei ajánlóívek leadása előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, Fejér és Baranya megyében már az ajánlások ellenőrzése is megtörtént, nyilvántartásba vették a párt listáját. „Az elmúlt harminc év politikusai, legutóbb a Vona Gábor által vezetett Jobbik is olyannyira elárulta választóit és egyben aktivistáit, hogy rendkívül nehéz a mai fásult politikai környezetben új politikai mozgalmat felépíteni” – jelentette ki. „A Mi Hazánk Mozgalom nem kap állami támogatást, kizárólag saját aktivistáira tud támaszkodni” – mondta Toroczkai, hozzátéve, hogy a párt elnöksége, így ő maga is részt vett az aláírások gyűjtésében. A párt aktivistái Csongrád megyében is a szükségesnél jóval több ajánlást gyűjtöttek össze – tudatta a pártelnök.
Toroczkai László – aki 2010 óta tagja a Csongrád megyei közgyűlésnek – hangsúlyozta, szeretné a megkezdett munkát folytatni. A politikus úgy fogalmazott, a Jobbik korábbi frakciója – amelynek tagja volt – tulajdonképpen megszűnt, és a balliberális tábor, az MSZP, a DK, a Momentum pártjai közé olvadt.
A Mi Hazánk szeretné azt a következetes, megalkuvásoktól mentes harmadik utat tovább képviselni Csongrád megyében is, amely sem a Fidesszel, sem az elvtelenül egyesült balliberális ellenzékkel nem kíván együttműködni – hangsúlyozta a pártelnök. (via MTI)