Erzsébet királyné lesz a Móra Ferenc Múzeum következő vendége

Már zajlanak az előkészítő munkálatok a Móra Ferenc Múzeumban egy nagyszabású Sisi-kiállítás szervezése kapcsán – írja közleményében a palota. A Fekete házban a kiállításépítést követően a legendás divattervező, Rotschild Klára életéről nyílik majd tárlat.

Május 7-én elsőként a Vármúzeum nyílhat meg, itt a járványügyi korlátozások enyhítése után újra várják majd a látogatókat. Az épület új főbejáratot kapott, megújult a kiállítóhely előtti tér és a kőtár is. Odabenn pedig egy izgalmas, a szegedi várat és a város ikonikus történeti eseményeit bemutató, interaktív tárlat várja az érdeklődőket május 7-től.

A Móra Ferenc Múzeumban és a Fekete házban az új időszaki tárlatok kialakításán dolgoznak, így ezek a kiállítóhelyek később követik majd a Vármúzeumot. A nagyszabású időszaki kiállítások létrehozása, építése hosszabb munkát igényel. A múzeumvezetés tervei szerint a Múzeumok Éjszakáján nyithatnak a komoly érdeklődésre számot tartható tárlatok.

A tervezett Sisi-kiállításon olyan nemzetközi jelentőségű kollekciót mutatnak be, amely tárgyegyüttes legutóbb Kínában járt. A látogatók az eredeti, Sisihez köthető műtárgyak segítségével ismerhetik meg a magyarok királynéje, Erzsébet izgalmas, szenvedélyes és egyben tragikus életét.

A készülő kiállításban külön blokkok szólnak majd a Sisi elleni merényletről; a gyönyörű királyné titokzatos arcáról; a kedvteléseiről, a sportszokásairól, magyarországi kedvelt tartózkodási helyeiről; az impozáns 1867-es koronázási szertartásról, az Erzsébethez közel álló személyekről, barátairól, közöttük a legendás Andrássy Gyuláról is.

A Fekete házban Rotschild Klára divattervező életútját ismerhetik majd meg a látogatók. Rotschild Klára gondolta ki egykoron Horthy Miklós menyének esküvői ruhakölteményét, de tervezett ruhát Kádár János és a jugoszláv kommunista diktátor, Tito feleségének is.

Az újranyitás pontos menetrendjét, időpontjait, a múzeumlátogatásra vonatkozó egyéb fontos tudnivalókat a Móra Ferenc Múzeum honlapján és Facebook oldalán követhetik figyelemmel az érdeklődők.

 

Nyitókép: a Közművelődési palota bejárata 2020 nyarán. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder