Van pár ház a szegedi belvárosban, amikre kapásból azt mondaná az ember, hogy hát milyen ronda szocreál, tuti a 70-es években épült, és a helyén régen még valami szép állt, amit lebontottak. És bár ez a mondat valóban igaz rengeteg esetben, van nagyjából egy tucat szegedi épület, amelyek csak keltik ezt az érzést, de mégsem hordozzák valóban. Ezek az épületek nem a 70-es években készültek nagy tervezővállalatok szürke irodáiban, hanem jóval korábban, még a második világháborút megelőzően szabadúszóként működő építészek tollaiból kiesve, és nem tömegtermékek voltak, hanem újat mutató, modern és gyakran megbotránkoztató entitások.
Önállóan is különös látványt nyújtanak, de ha egyben értelmezzük őket, sokkal értékesebbé válnak. Szinte térképpé áll össze fejünkben ez a pár ritkaság Szegeden, melyeknek stílusa is van (vagyis nincs, de erről mindjárt), ami a Bauhaus névre hallgat.
A Bauhaus-t könnyű összekeverni az unalmas, fehér és mindenekelőtt szögletes épületekkel, ami érthető, hiszen többnyire ilyenek is. Csak amíg pár évtizeddel később országszerte százával nőttek ki a kockaházak városaink talajából, addig a Bauhaus korában ez olyan ritkaság volt, mintha ma építenénk valahová egy historizáló házat. A Bauhaus eredetileg nem is stílus volt, és főként nem az unalmasságról, a fehérségről, vagy a szögletes formákról, de pláne nem a házakról szólt. A Bauhaus egy iskola neve, mely a huszadik század eleji Németországban működött, kevesebb, mint másfél évtizeden keresztül, mielőtt a nácik kiutálták volna őket az országból. A Bauhaus egy eszme, mely kereste az újat úgy, hogy egyben áthidalta a szakadékot az ipar, a művészet és a technika között, de ez nekünk ma nem lényeges. Mi a Bauhaus-szal, mint nem létező építészeti stílussal foglalkozunk. Az építészetben a letisztultságot és nyugalmat árasztó régi házakat jelenti, melyekről a kívülálló elsőre képtelen megmondani, hogy 1932-ben vagy 1978-ban készült az adott épület.
A Bauhaus idén ünnepli megalakulásának 100. évfordulóját, ezért megpróbáltuk összegyűjteni a városban található ilyen épületeket.
A cikk létrejöttében elengedhetetlen segítséget nyújtott Végh Árpád, a Lechner Tudásközpont munkatársa, Bolla Zoltán, a Magyar Art Deco építészet kötet szerzője, Zubreczki Dávid, az Urbanista blog szerkesztője és Nagy Gyula, a Szegedi Tudományegyetem munkatársa. Köszönet nekik!