Ezentúl apák is bemehetnek a császáros szülésekre a szegedi klinikán

A Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája ugyanis több hónapnyi engedélyeztetés és ügyintézés után december 9-től, hétfőtől lehetőséget biztosít erre. A Délmagyar.hu-nak Németh Gábor tanszékvezető elmondta, úgy hitték, könnyebb lesz az ügyintézés. „Természetesen akkor jön ki a férj a műtőből, amikor csak szeretne, például ha rosszul érzi magát. Bár ők semmit sem fognak látni a beavatkozásból, az édesanya fejénél lehetnek, a többi részt paraván takarja” – mondta a tanszékvezető.

A bent létről akár az utolsó pillanatban is dönthetnek majd a párok, bár Németh szerint célszerűbb már a terhesgondozás alatt megbeszélni, hogy időben tájékozódhassanak a leendő szülők. A műtőbe az édesapák is csak steril öltözékben, köpenyben, szájkendőben, lábzsákban és sapkában léphetnek majd be, ugyanilyen csomagot írnak elő számos kórházban a hagyományos, hüvelyi szülésekre is. Az apás császárszülés nem újdonság egyébként, több hazai kórházban már régebb óta van ilyen lehetőség.

Szegeden évente nagyjából 3 ezer szülést vezetnek le, melyek jelentős hányada, úgy 35 százaléka császármetszéssel végződik. A tapasztalat az, hogy a hozzátartozók úgy a szülések 70 százalékánál szeretnének jelen lenni, sokszor azonban ez nem is a férj, hanem a leendő nagymama. Szerinte a császármetszésekre ennél kevesebben vágynak majd be.

 

Nyitókép: illusztráció. Fotó: munkacsoport.net