Ezt hozta Csongrád-Csanád megye az idei ARC kiállításra

Minden évben megvan, hogy mely témák körül forog az ARC közéleti kiállítás. A 2019-es esztendő alapvetően a klímavédelemmel és a magyar kormánnyal foglalkozott, idénre azonban számos nehézsúlyú ügy ihlette művet állítottak ki a budai Bikás parkban. Természetesen van koronavírus, Index-ügy és Balaton-foglalás, de a makói vasalódeszkás testneveléstanár is szerepel. Emellett kifejezetten szegedi művész képe is bekerült Minda Boglárka Fogócska című alkotásának személyében, így elmondhatjuk, hogy a szokványosnál nagyobb nyomot hagyott az idei kiállításon Szeged és Csongrád-Csanád megye.

2020 a kiállítás szervezői számára sem könnyű, ez érződik is a pályázat kiírásának hangvételén: „Helló, mizu, mi van veled? Te érted, hogy mi van most? Hogy mi történik velünk és mit érzünk a maszk mögött a globális bizonytalanságban? Tényleg ennyire megváltozott minden? Vagy mi változtunk meg? Szerinted mi legyen? Merre vegyük az irányt? Vissza a múltba, vagy előre a jövőbe? Meneküljünk egy másik bolygóra, vagy változtassuk meg ezt a világot? Messiás kell, megmentő, új intelligencia, vagy találjunk vissza önmagunkhoz? Kifelé meneküljünk, vagy fedezzük fel, mi van legbelül? (…) El tudod mondani, hol a hova, merre a tovább? Van ötleted, hogy megmutasd másoknak is, hogy hol tartunk most? Szerinted jól változunk? Vagy szerinted is rossz irányba mennek a dolgok? Te mit gondolsz, mit érzel, mit képzelsz, mit akarsz, mit látsz?”

A 2020-as ARC kiállítás plakátjaiból válogattunk.

 

Venczel Zoltán: Kommunikáljunk

 

Ezt hozta Csongrád-Csanád megye az idei ARC kiállításra
Kalóczkai Attila, Samu Mihály: Offline

 

Hoffmann Edina: Úgy általában minden

 

Somlai Anna: Gen Z

 

Csáky Dóra: Mechanikus narancs

 

Bodis Dávid: Tolerancia

 

Szűcs János: Covid ubi

 

Samu Mihály: Kaloczkai Attila, Konkoly Luca, Péterfai Gábor: BALATOFF

 

Pásztor Dániel: Gertyaláng

 

Minda Boglárka: Fogócska

 

Mészáros Dóra: Apukám mindig azt mondta

 

Szabó Izabella: majdleszvalahogy

 

Kiss Lou: Lesz másik!

 

Kaspár Árpád, Barabás Christopher, Dósa Ivett: Egyszer használatos

 

Karlovschi Orsolya, Lakatos Balázs: Nertesek

 

Juhász Vanessza: Nyugi anya, csak a boltba megyek

 

Gulyás Lídia: ríl lájf

 

Tana Géza: Hide the Pain

 

Szép Tamás: MAJD HA Ő IS

 

Jinda Balázs: Choose Life

 

Az ARC kiállítás november 1-ig megtekinthető a budapesti Kelenföldi vasútállomás közelében található Bikás parkban.