Ezúttal Botka Lászlót fogadták, Márki-Zay Péter hívta meg Hódmezővásárhelyre

Márki-Zay Péter fogadta ma Hódmezővásárhelyen Botka László Szeged, és Lengyel Róbert Siófok polgármesterét. A megbeszélés fő témája az önkormányzatokat sújtó kormányzati intézkedés volt, illetve a Modern Városok Program jelentős csúszása, pénzhiánya volt.

Márki-Zay Péter erről közösségi oldalán számolt be, ahol „ADJA VISSZA A KORMÁNY A BEVÉTELEINKET ÉS NE HÁTRÁLTASSÁK SZEGED, SIÓFOK ÉS HÓDMEZŐVÁSÁRHELY PROJEKTJEIT!” felkiáltással vezette be a témát. „Politikai alapon akadályozzák városaink fejlődését, miközben a fideszes városoknak milliárdokat szórnak szét, érdemi eredmények nélkül, a baráti kivitelezők és a politikusok gazdagodására” – folytatta.

A posztban arról beszél, hogy még a „tisztességes fideszes szavazók” számára is elfogadhatatlan, a településektől elvont milliárdok – ráadásul a járvány közepén –, valamint projekteket akadályoznak egyszerű adminisztratív eszközökkel. Itt azonban kitért arra is, hogy a Gyopáros Alpárhoz tartozó Modern Városok Programban még a legtöbb fideszes város fejlődése is áll: példaként említi többek között Szekszárdot, ahol szinte semmi nem készült el, de még Veszprémtől is elvették a kézilabda csarnokot.

Helybeli példákat is mondott: Vásárhelyen a könyvtár, gimnáziumok, Csengettyű köz visszabontása, míg Szegeden a harmadik híd, továbbá a jelentősen túlárazott uszoda kivételével szinte minden más MVP-program áll. Szerinte ez nem is csoda, hiszen a kormány tavaly 85, idén mindössze 50 milliárdot tervezett be 23 város legalább 2500 milliárdos programjára.

Lengyel Róbert a Vásárhelyi Televízió stúdiójában nyilatkozott: Szerinte a polgármesterek nagy része beállt a Bólogató Jánosok sorába. Siófok polgármestere beszámolt arról, hogy városuk a Belügyminisztérium statisztikája szerint 43 fővel lépi túl a 25 ezer főt, ezért nem kapják meg az iparűzési adó megfelezése miatt automatikusan járó kompenzációt, tárgyalásos úton pedig nem értek el eredményt.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.