Fejlemények az újszegedi skate-park ügyében

Még februárban számolt be a Délmagyar arról, hogy használhatatlanná vált az újszegedi skatepark. Az újszegedi liget felújításának részét képezte az országos hírű skate-park újrabútorozása is, ám a több mint 989 millió forintos beruházás erre vonatkozó része nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most úgy tűnik, mégis történtek előrelépések az ügyben.

A februárban végződött felújítások után az újszegedi skate-park katasztrofális állapotokat mutatott. A tíz év várakozás, mely a park felújítását sürgette végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Akkor a park gyakori használói a talajhoz nem illeszkedő ívekről, a burkolatot nem, vagy csak részben tartó csavarokról számoltak be. A koncepciótlan újratervezés nem tartotta szem előtt a pálya elemeinek funkcióit, mely visszafordító ívek és a gyorsítók azelőtt megfelelő harmóniában szolgálták a park zökkenőmentes használatát. Így történhetett meg, hogy az újratelepített elemek nemcsak el lettek fordítva egymáshoz képest, de több közülük majd egy méter távolságra el is lett csúsztatva.

Fotó: Frank Yvette/Délmagyar

A pozitívumként említhető új világítás, mely megfelelő beláthatóságot biztosít a térnek, valamint az újonnan telepített, ám gyenge minőségű mobiltöltő-állomás is kevés vígasz azoknak, akik az ilyen helyeken alapvetően elvárható csiszolt beton helyetti sima aszfalton esnek el, ami smirgliként hántja le a bőrt. A park gyakori használói azt is elmondták a lapnak, hogy tíz éve várnak a fejlesztésekre, mégsem kérdezte meg őket senki, hogy mit szeretnének, s ezek mentén gyanítható, hogy szakértők sem lettek bevonva a munkálatokba.

Fotó: Frank Yvette/Délmagyar

A sportolók ezután Joób Mártonhoz, a Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság elnökéhez fordultak. A képviselő biztosította őket, hogy mihamarabb megoldást találnak a kérdésre. Hosszas egyeztetések után végül pályázatot nyújtott be az önkormányzat a kormány által 2019-ben indított Országos Görpark Program felhívására. Azóta lázas munka folyik, és a Magyar Országos Görkorcsolya és Gördeszka Szövetség részéről is komoly együttműködési hajlandóság mutatkozik. A deszkások és BMX-esek csapata a várossal együttműködve, külföldi szakértőket bevonva dolgozik a pálya látványkoncepció-, illetve kivitelezési terveinek elkészítésén, hogy az elkészült produktum végre azokat szolgálja, akik ténylegesen használják. Elekes Dávid, a BMX-eseket képviselve a Délmagyarnak azt is elmondta, hogy míg nem fut le a pályázat, ideiglenes megoldást kell találniuk a helyzetre.

Most úgy látszik ez kezd alakot ölteni. A csoportnak sikerült elérnie, hogy az Alapközmű Kft. új elemet helyezzen a ligetben zajló munkálatok során tönkretett piramiselem helyére. Így, egy körülbelül másfél millió forint értékű eszközzel bővül a pálya, amivel a görkorisoktól a BMX-esekig mindenki jól jár. Ez mindenképp kiváló kiegészítése azon civil megmozdulásoknak, amik folyamatosan új elemekkel bővítik a skate-parkot. Reméljük az augusztusra tervezett újszegedi deszkás versenyig révbe ér a skate-park ügye.

Nyitókép: Frank Yvette/Délmagyar