Fekete-Győr András majdnem leette az ingjét útközben Szegedre

A Momentum Mozgalom elnöke és miniszterelnök-jelöltje éppen országjáráson van, jelenleg Csongrád-Csanád megyét járják be kollégáival.

Fekete-Győr dél körül posztolt először a környékről, akkoriban Csongrádon jártak, ahol Mikóné Hirth Beátával, helyi jelöltjükkel találkoztak. „Néhány hónap van hátra az előválasztásig, és kevesebb mint egy év a Fidesz-kormány leváltásáig – de ehhez minden egyes településre el kell jutnunk, hogy a lehető legtöbb kormányváltást akaró embert mozgósítani tudjuk. Mi nem spóroljuk meg ezt a munkát: nemrég Mikóné Hirth Beáta jelöltünkkel találkoztunk, aki a helyi momentumosokkal együtt a gyulai körzetben fogja legyőzni a Fideszt. Mert tényleg mindenkinek elege van abból, hogy a nyugati életszínvonal megteremtése helyett keleti hitelekkel adósítják el Magyarországot” – írta túltengő magabiztossággal a politikus.

Ezt követően Orosházáról posztolt negyed négykor arról, hogy – nem hiszem el, hogy erről cikket írok – dönert eszik az autójukban. Azt írta, vigyáz, nehogy leegye orosházi dönerszafttal az ingjét a szegedi fórumuk előtt. Meg egy nyelvkinyújtós szmájlit.

https://www.facebook.com/feketegyorandras.momentum/photos/a.128975271112746/782725219071078/

Arról nem tudunk, hogy milyen fórumot tartanak, de az biztos, hogy holnap már Egerben és Kazincbarcikán lesznek jelen.