Felújít egy utcát a város – egy utcát, amit nem is kellene felújítaniuk

Rendbe rakja az újrókusi Bibó István utcát a város, aszfaltréteget kap a rossz állapotú földút. Ezt a közel kétszáz méteres szakaszt azonban az ide épült lakópark beruházójának kellett volna megcsinálnia.

A Bibó István utca a Bálint Sándor (nagy Tesco hátulja) és a Csaplár Benedek utcák között egy sávban le lett már korábban aszfaltozva, egy 196 méteres szakasz, a Bartucz Lajos utcáig azonban kimaradt. Feltehetően azért, mert az egyébként bizarr módon egy temetőre épült lakópark egyik társasháza csak nemsokkal ezelőtt készült el, holott maga a környék többi része már vagy egy évtizede áll. És mint tudjuk, a társasház-építések elég nagy rombolással járnak, ha az úthálózatot nézzük.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint a szakaszt közel nettó 25 millió forintért aszfaltozza a kivitelező szegedi Harmat-Bau Kft. Jelenleg az útalapot cserélik és a szegélyköveket rakják le, ezután következik az aszfaltozás. A kivitelezés 2020. II. negyedévében készül el. A beszerzést már tavaly lefolytatta az önkormányzat, de a vírushelyzet miatt eddig nem tudott dolgozni a kivitelező.

Fotó: szeged.hu

Mint írják, ez az első, de nem az egyetlen útfelújítás az idén: az önkormányzat útprogramja hamarosan 15 utca burkolatcseréjével folytatódik, melynek a kivitelezése várhatóan a nyár végére készül el.