Felújítanak egy gyönyörű kiszombori kápolnát és sírkertjét

Július 27-én nyertest hirdettek a kiszombori Rónay kápolna és sírkert felújítására. A közbeszerzési hirdetmény tanulsága szerint a pályázatot a Ferroép nyerte, kétszázötven millióból gazdálkodhatnak.

A faluban híres, számos méretes ingatlant hátrahagyó Rónay család saját sírkertje és kápolnája a kiszombori temető tőszomszédságában található, és bár tényleg egymás mellett vannak, sohasem tartozott a temetőhöz. A kápolnát 1873-ban emeltette Rónay Jánosné Karácson Emília, köré tizennégy stációt állíttatott, melyek közül mára már csak kilenc maradt meg. Sem a kálvária, sem a közelében álló, centrális alaprajzú, nyolcszögletű kupolával fedett neoromán sírkápolna tervezője nem ismert.

A felújítást a rendszerváltás óta szerették volna elvégezni, ezt a község egyedül azonban nem tudta tudta, ugyanis amellett, hogy forrásuk sem lett volna, a műemlékek a Rónay család tulajdonát képezték ismét a rendszerváltás után. A terület tulajdonosa Rónay Imre, Rónay Gyula és Blaskovich Péterné Rónay Magdolna, egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban, ők pedig ekkorra régen eltávoztak, a hivatalos adatok szerint viszont hagyatéki eljárásuk nem történt, így a kápolna is maradt az övék. A legfrissebb tulajdonosi lap 1927-ben íródott.

A Magyar Narancs korábbi beszámolója szerint bár a település a rendszerváltás előtti években sajátjaként kezelte az ingatlant, nyilvánvaló lett, hogy valamit tenni kell annak érdekében, hogy rendbe is tudják tenni. Persze voltak örökösök, de ők egyrészt nem tudták, milyen rokonsági viszony köti össze őket a tulajokkal, másrészt foglalkozni sem szerettek volna az üggyel. Budapest belváros-lipótvárosi önkormányzata 2009-ben tájékoztatta Kiszombort arról, hogy Blaskovich Péterné Rónay Magdolna egyharmad részének örököse az állam, és hogy Rónay Gyula és Rónay Imre is örökös nélkül hunyt el.

Végül 2011-ben póthagyatéki eljáráson az államhoz került a teljes tulajdonjog, megkezdődhetett (volna) a felújítás. Ez azonban nem ment egyik napról a másikra, végül 2017-ig kellett várni arra, hogy költségvetés készüljön. Ebben 122 millió forintot számoltak a teljes munkára, de 200 millió alatti pályázati ajánlat nem érkezett.

Most Nemesi Pál cége negyedmilliárd forintért végezheti a renoválást, melynek egyébként 2020. június 30-án kellett volna befejeződnie az eredeti tervek szerint.