Független hallgatói szervezetet alapítottak szegedi fiatalok

A Dél-Alföldi Hallgatói Egyesület a nagy múltú, a hazai felsőoktatásban több száz éves hagyománnyal rendelkező szegedi felsőoktatás hallgatói életének segítésének céljával jött létre – írja közleményében a szervezet.

Mint vallják, a hallgatói egyesület célja a Szegedi Tudományegyetem keretein túlmenően a felsőoktatásban résztvevő fiatalok kulturális fejlődésének, sikeres helytállásának, pályaorientációjának elősegítése és támogatása. Az egyesület e célok megvalósítását elsődlegesen kulturális és szabadidős programok, rendezvények szervezésével, valamint tanácsadói tevékenységgel és hasznos információk nyújtásával kívánja elérni.

„Tíz diák alapította meg az egyesületet, közülük többen is szerveztek már egyetemi fesztivált, rendezvényeket. Ezek a fiatalok jó kapcsolatot ápolnak közösségükkel, és mindannyian szeretnének változtatni a jelenlegi egyetemi kulturális helyzeten, amely fennáll” – áll a közleményben.

Kiemelik, hogy „az EHÖK-től teljesen függetlenül létezünk, élünk, dolgozunk. Mi együttműködő szándékúak vagyunk mindenkivel, a diákok érdekei nem politikafüggők. Az, hogy a szegedi hallgatói önkormányzat mennyire lesz nyitott, azt majd hozza az élet. Ugyanígy állunk az egyetemhez is, dolgoztunk már velük együtt, számítunk a segítségükre”.

A célok megvalósítása érdekében az egyesület szorosan együttműködik más társadalmi szervezetekkel, kulturális, oktatási, foglalkoztatási és egyéb intézményekkel. Az idei év céljai közé tartozik egyetemi rendezvények szervezése, egy szabad és független hallgatói tájékoztatás létrehozása, egy korrekt és élhető egyetemi kedvezményrendszer kialakítása és még sok olyan programpont, melyek elősegítik a Szegeden és környékén hallgató diákok mindennapi életét.

 

Nyitókép: illusztráció. Fotó: Bálint András / Szegeder