Gulácsi, meleglobbi és a szurkolók

Talán maga Gulácsi Péter sem számított rá, hogy micsoda lavinát indít el azzal a poszttal, melyet kedden tett közzé hivatalos Facebook-oldalán. A történet folytatásaként Jakabfi Zsanett, hatszoros német bajnok, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, magyar válogatott női labdarúgó is „beleállt a meleglobbiba”. Különösen fájdalmas ez a kormánypártiaknak, hiszen látjuk, hogy a futball mennyire kardinális kérdés számukra. És most (tekintve, hogy Gulácsit – kapus posztja ellenére – a 2018/2019-es Bundesliga-szezon legjobb játékosának választották kijelenthető, hogy) a jelenleg aktív két legjobb magyar labdarúgó vállalta nyilvánosan az itthon minimum megosztó nézeteit.

Egészen szürreális számomra, hogy szurkolók, rajongók kardcsapásra felejtették el, hogy Bulgária ellen Gulácsi tartotta meccsben a csapatot, hogy Lisztes Krisztián óta (2004) ő az első magyar labdarúgó, aki potenciális bajnokaspiráns egy európai topligában. Sorra jelennek meg kommentek, amiben Dibusz Dénest (FTC) követelik a válogatott kapujába. Iskolapéldáját láthatjuk annak, hogy miként válik másodlagossá a tudás az ideológiával szemben.

Az idő előrehaladtával az ember-futball kapcsolatot is sikerült pártszínekbe öltöztetni. A Pesti TV tegnapi adása is jól jelzi, hogy úgy beszélnek a témáról, mintha a labdarúgást csak Fidesz-szavazók kedvelnék. Gulácsi posztja alatt „liberális idióták” voltak a helyeslők, „tényleges fociszurkolók” pedig akik olyat találtak hozzászólni, hogy „Mi van Gula, nemiszervet cseréltél az asszonnyal?”. Számon kérik a szurkolók, hogy a fociban nincs helye a politikának, miközben az ultrák rendre politikai üzeneteket tesznek ki a lelátókra. A politika a sportolót is képviseli, ahogyan a művészt és a kétkezi munkást is. Ha Kovács Ákos nyíltan beleállhat közéleti kérdésekbe, akkor Gulácsi Péternek ezt miért nem szabad?

Persze értem, hogy egyeseknek miért fájdalmas ez. Viszont a szurkoló, aki a játék puszta szereteténél többet lát bele a sportba, és ideológiát fest a játéktérre, az egyszerűen nem érti a profizmus fogalmát. Ezek a játékosok ma már célra képzett profik, akiknek megszűnik a környezet, mikor megszólal a síp és csak a játékra koncentrálnak. Ha a válogatott játékosaink valóban olyanok lennének, mint ahogy azt a szurkolók képzelik, hogyan is tudnának együtt játszani a színesbőrű, eredetileg francia, honosított Loic Negoval a magyar válogatottban?

Apropó, Nego! Mikor Izland ellen ő lőtte az egyenlítő gólt, akkor rendben volt a „szivárvány”?