Gulyás: a kormány azt szeretné, ha a minimálbér 200 ezer forintra emelése már jövőre megvalósulna

A kormány azt szeretné, ha a minimálbér 200 ezer forintra emelése már jövő év január elsejével megvalósulna, és ha ez megtörténik, akkor 2022-től több lesz Magyarországon a minimálbér, mint Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt az átlagbér volt – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten, a Kormányinfón.

Gulyás Gergely elmondta: a kormány meghallgatta a pénzügyminiszter tájékoztatását a minimálbér-tárgyalásokról, amelyeket a munkáltatókkal és munkavállalókkal folytatnak. Jelezte, ez ügyben világos feladatot jelölt ki a nemzeti konzultáció, amelyben a válaszadók 94 százaléka a 200 ezer forintos minimálbér mellett foglalt állást. A minimálbér 2010-ben 73 500 forint volt, így nagy eredmény lenne, ha 2022. január elsejével elérhetnék a 200 ezer forintot – értékelt. (via MTI)

Azt azért érdemes hozzátenni a hírhez, hogy egyrészt teljesen értelmetlen és nyilvánvalóan demagóg a két összeget a kontextusából kiragadva összehasonlítani; más a gazdasági környezet, a fogyasztói árak, a devizaárfolyam, az infláció és még lehetne sorolni. Másrészt jönnek a választások, ennek ellenére kíváncsian várjuk a 200 ezer forintos minimálbér irányba tett lépéseket.