Ha minden így megy tovább, Mihálik Edvin megveri Tóth Pétert

A Publicus Intézet készített közvélemény-kutatást a 21 Kutatóközpont rendelésére, amelyben azt nézték meg, melyik ellenzéki jelölt hogy áll a Csongrád-Csanád 2-es választókerületben.

A felmérés – mint írja a Telex – telefonos adatfelvétel módján készült augusztus 16–18. között, 1 221 fő megkérdezésével. A kutatás a Publicus közlése szerint az egyéni választókerület lakosságára életkor, nem és iskolázottság szerint reprezentatív, ugyanakkor az előválasztásra, és a helyi verseny konkrét jelöltjeire vonatkozó kérdéseket csak a kormányváltást akaróknak tették fel, azaz 629 megkérdezettről van szó.

Az eredmény szerint 34% szavazna Mihálikra, 18% pedig Tóthra, 48% nem válaszolt, vagy egyikre sem akarna. Azok közül, akik biztosan el is mennek már szavazni, ez a következőképp néz ki: 43–23–35%.

Ez azért lehet érdekes, mert Tóth Pétert Gyurcsány Ferenc személyesen támogatja, de mögötte áll az LMP és természetesen a Jobbik is. Szerdán például Jakab Péter is a városban volt, és együtt pultoztak Tóthtal.

Mihálik vezetése azért lehet érdekes, mert a 2-es választókerület (ez kvázi a Homokhátság és Szeged nyugati fele) alapvetően jobboldali, jelenleg is a fideszes B. Nagy László vezeti, így érthető lenne, hogy az ellenzéki jelölt is jobbról érkezik. Az egyébként még nem biztos, hogy B. Nagy újraindul, többet azt mondják, helyette a Kiskundorozsmához köthető Mihályffi Béla lesz az induló.

A friss közvélemény-kutatás eredményét már Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester is átnyálazta. Szerinte Mihálik azért vezet, mert „az elmúlt két évben #Szeged zöld tanácsnoka bebizonyította, hogy jó ügyeket felvállalva, kitartó munkával eredményesen tudja képviselni a választóit. Ez a lényeg, és ezért Edvin a legalkalmasabb, hogy Szegedet képviselje az országgyűlésben jövő év tavaszától”.