Harmadéves orvoshallgatókat is toboroz az SZTE mintavétel végzésére

Akár már harmadéves önkéntes orvostanhallgatók jelentkezését is várják a Szegedi Tudományegyetemen tesztelések végzésére, írja a Telex egy egyetemi közlemény nyomán.

Olyan orvostanhallgatókat toboroznak most, akiknek van jogosítványa és legalább két évnyi vezetői tapasztalata is, a tesztekhez ugyanis sokszor mozognak az orvosok szerte a városban és a megyében. Az egyetemi közlemény szerint mobil, és helyben történő mintavételhez, valamint a koronavírusos esetek ellátásához várják a harmad-, negyed-, ötöd- és hatodéveseket, a konténeres szűrőállomásokra pedig csak hatodéves hallgatókat.

A jelentkezők heti váltásban, hétfőtől péntekig 8 vagy 12 órás műszakban dolgozhatnak. Önkéntes munkájuk tanulmányaikba beszámításra fog kerülni, az OMSZ által leigazolt távollétet az SZTE elfogadja.

Minderre azért van szükség, mert a Covid-19-vírus tüneteivel rendelkező emberek mintavételének napi száma meghaladja Magyarországon a nyolcezret, amely az Országos Mentőszolgálat munkatársaira óriási terhet ró, és nincs elég ember ezek elvégzésére.

A feladatok többek között:

  • önállóan, saját vezetésű gépjárművel, védőöltözetben, helyszínre történő kiszállás mintavételi egységgel;
  • a mintavételt követően a minta hűtőtáskában történő tárolása, majd leadása a központban;
  • használati eszközök és felszerelések fertőtlenítése.