Három kulcsember is lemondott az ELI-ben

eli lézer szeged fotó bujnovszky tamás

Lemondott tiltakozásul az ELI lézerközpont nemzetközi boardjának három elismert tagja is, miután a kormány – megkerülve a tudományos életet – politikai alapokon döntött egy 20 milliárdos projektről, valamint nem tudóst, hanem egy banki embert nevezett ki új vezetőnek az intézménybe – írja az Index.

A lap információ szerint március 27-én felmondott

  • Reinhard Kienberger, a müncheni műszaki egyetem,
  • Gerhard G. Paulus, a Jénai Friedrich Schiller egyetem világhírű részecskefizikusai,
  • illetve Faigel Gyula, Széchenyi-díjas fizikus, az MTA rendes tagja.

Egy a szerkesztőségükbe eljuttatott levél szerint „az elmúlt hetekben lecserélték a szegedi lézerkutató vezetőjét egy bankszektorból jövő emberre, aki kinevezett valakit az intézet egyszemélyes átvilágítására a kutatókat és az irányító testületet megkerülve, hogy aztán politikai döntéssel a magyar tudományban hatalmas pénznek számító 20 milliárd forintot adjanak nekik egy olyan új projektre, amelynek még messze nincs bevett módszertana, a benne rejlő lehetőségekkel szemben pedig komoly kételyek vannak a tudományos életben. A felmondott kutatók szerint a vezető kinevezésének gyakorlata sem az európai gyakorlatnak megfelelő, emellett tartanak attól is, hogy átírják az európai jelentőségűnek szánt intézet küldetését is”.

 

A levélben szó van arról is, hogy bár a tervezett lézerrendszer „megalapozhatja a világhírét egy kisvárosnak Magyarország déli részén”, súlyos aggodalmukat fejezik ki a döntést illetően.

A kutatók szerint a négy legfontosabb dolog, amire fel kellett hívniuk a figyelmet

  • az, hogy az új belső átvilágítással egy embert bíztak meg,
  • és ez a fajta átvilágítás összeférhetetlenséget vet fel,
  • mindemellett jelentős magyar állami közpénz elköltése történik mindenféle szakmai értékelés nélkül,
  • és a kutatóközpont eredetileg meghatározott tudományos missziójának és jövőjének elvesztése is tét.

További részletek az Indexen.

 

Nyitókép: Bujnovszky Tamás