Hatalmas sor van, aki most megy, megkapja a Pfizert

Nagyjából 350 méteres emberkígyó ácsorog ezekben a pillanatokban is a szegedi Teréz-Pulz-Vasas Szent Péter utcákon, és szinte kivétel nélkül mindnyájan a Pfizer-vakcina beadását várják. Aki most útnak indul, még megkaphatja a Pfizert, azt azonban nem tudni, hogy mikor fogyhat el. A fővárosban van már kórház, ahol bejelentették, hogy mind elfogyott, és csak Sinopharm és AstraZeneca maradt.

Arról valószínűleg már mindenki hallott, hogy az utolsó pillanatban a kormány bedobta: kiosztanak összesen 100 ezer adagot a nevezett oltóanyagból az eddig tukmált Sinopharm- és AstraZeneca-vakcinák mellé. Információink szerint a rendszert felkészíteni hivatott személyzet is ma hajnali 1 óra magasságában értesült csak az akcióról, így éjszaka kellett beállítaniuk mindent. A bejelentést Orbán Viktor tette meg ma reggel a Kossuth Rádióban, majd ezt követően fél Magyarország nyúlt laptopja/telefonja után, hogy foglaljon időpontot – a rendszer természetesen nem bírta a terhelést (az Operatív Törzs későbbi tájékoztatása szerint konkrétan terheléses támgadás érte a rendszert), Szegeden a megszabott 2600 adag Pfizerből mindössze 144-et tudtak az emberek lefoglalni időben.

Déli 12 óra magasságában így festett a Teréz és Pulz utcák sarka, illetve a sor az Pulz utcán:

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Fontos, hogy az Aradi vértanúk terén most nem oltanak (csak Sinopharmmal és AstraZenecával), így mindenkinek a Vasas Szent Péter utcához kell vonulnia, ahol azonban óriási sor van. Nem számoltunk meg mindenkit ottjártunkkor (12 óra körül), de ezer ember simán lehet. Azt mi sem tudjuk, hogy jelenleg mennyi oltóanyag van még hátra, de a helyszínen délben még arról tájékoztatták a sor végére állókat, hogy ők még meg fogják ma kapni a Pfizert.

A Telex azt írja, hogy Budapesten is többszáz méteres sorok alakultak ki a kórházi oltópontoknál, és a Honvédkórháznál helyszíni tudósítójuk szerint nagyjából 700 méteres lehet a sor, több utcán keresztül kígyóznak az oltásra várók. Több emberrel is beszéltek, akik az oltásra regisztráltak a vakcinainfón, de reggel már nem tudtak időpontot foglalni az EESZT felületén. Gyorsan elterjedt a hír, hogy az is megkapja az oltást, aki időpont nélkül elmegy az oltópontra. Igazuk volt.

Vissza Szegedre: egy olvasónk 12:30 körül arról számolt be, hogy a Mérey utcán is nagy sor áll, mert állítólag ott is oltanak Pfizerrel, ezt ugyanakkor nem tudjuk hivatalos forrásból megerősíteni. (Egy másik olvasónk 16 óra magasságában azt írta, őt beoltották Pfizerrel a Mérey utcai oltóponton.)

Úgy tudjuk, hogy előre engedik azokat, akiknek valamilyen isteni csoda folytán sikerült időpontot foglalniuk, de nagyon kevés az ilyen ember. Akikkel mi beszéltünk, mind azt mondták, hogy hallották a hírt, épp nem dolgoztak, úgyhogy azonnal indultak is, hátha jut nekik az oltásból.

Olvasónk 13:10-kor állt be a sor legvégére, ami akkor már a Kossuth Lajos sugárútig is kiért. Azt írta, 5 perc alatt úgy 30 ember állt még be mögé. Ugyanezen olvasónk később is beszámolt helyzetéről, 50 perc alatt mindössze 80 métert haladt a 350-ből, így számításaink szerint jelenleg (14 óra körül) úgy 3-4 óra lehet, mire valaki végigállja a sort. Szabó Bálint önkormányzati képviselő fél három körül végigment a sor mellett, ami ekkorra már a NKM-irodaházig ért. (Olvasónk időközben beért az épületbe, 2 óra 20 perc várakozás után.)

Értesüléseink szerint egyébként a rendelőben 15 oltópont van, és minden ponton menetrend szerint 5 percenként oltanak be egy embert. Ebből következik, hogy óránként akár 180 főt is vakcinálhatnának, így a 2600 adag Pfizer-vakcina ideális esetben kitart estig, de akár holnapra is maradhat belőle.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

És hogy miért az utolsó pillanatban jelentették be? Orbán Viktorék 4 millió beoltotthoz kötötték a nyitás következő stádiumát, és szombatra időzítették, hogy védettségi igazolvánnyal ugyan, de lehessen több helyre is menni: a vendéglátóhelyek belső tereibe, szállodákba, edzőtermekbe, állatkertbe, vadasparkba, múzeumba, színházba, moziba, könyvtárba, és nem utolsó sorban sporteseményekre.

A szegediek számára sem ismeretlen Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója, a Fradi elnöke a Facebookon például azt mondta szerdán este megjelent videójában, hogy „amint megvan a 4 millió beoltott, együtt szurkolhatunk szombaton. A jegyértékesítés már megkezdődött”.

A beoltottak száma a kormány tájékoztató oldala szerint pénteken reggel 3 913 550 fő volt, ami mindössze 43 328 beoltottal több mint az előző napi adat (3 870 222). Ha ilyen tempóban folyt volna az oltás pénteken is, kizárt, hogy meg lett volna a kikiáltott 4 millió fő, ha azonban bedobnak 100 ezer adag Pfizert, látjuk mi történik.