Hiába volt védett, lebontották Felsőváros egyik utolsó napsugaras házát

A nagyját már lebontották a Hajós és a Liszt utcák sarkán álló épületnek, pedig az helyi védettség alatt áll. Városvédő csoportokban évek óta téma a különleges épület sorsa, melyet egyesek szerint szándékosan hagytak pusztulni, hogy így lehessen elbontani arra hivatkozva, hogy életveszélyessé vált. Akárhogy is, eltüntetik.

Az épület hosszú éveken keresztül állt lakatlanul, állapota lassacskán romlott is, de valamelyest biztonságban volt, hiszen helyi védettséget élvezett. Ez azt jelenti, hogy tilos volt lebontani, és felújítani is csak bizonyos előírásoknak megfelelően szabadott volna (ez egy meglehetősen laza szabályozás egyébként, oda nem illő műanyag ablakokat például szabad beépíteni az ilyen épületekbe). Az önkormányzat honlapján van egy lista ezen épületekről, amin szerepel a szóban forgó is.

Néhány évvel ezelőtt mozgolódás kezdődött az épület körül: leszedték az összes tetőcserepet. Ezt sokan elkönyvelték csodának, hiszen végre megújulhat a ház, gondolták, idővel azonban arra lehettek figyelmesek az utcán járók, hogy a cserepek leszedésén túl az ég világon semmi sem történt. Illetve valami mégis: a napsugaras oromzatától is megfosztott ingatlan állapota gyors romlásnak indult, falai a szokottnál is jobban vizesedtek, és – mivel nem volt fedve – belül is az enyészet útjára lépett az utca tán legismertebb háza.

Így nézett ki 2012 januárjában, évekkel a tetőbontás előtt. Fotó: Beroesz / Wikimedia

A romos, nagyjából 120 éves ház tetőjéből egyedül a faszerkezet maradt meg. Farkas Árpád városvédő két évvel ezelőtt egy szegedi blog Kőszegről ideszármazott szerzőjének azt mondta, bármennyire is szomorú az ügy, a városvédők ilyenkor nem tudnak mit tenni.

A Szegeder információi szerint szándék sem volt a felújításra. A cél az lehetett, hogy pár évnyi időjárás annyira lerontja majd az épület állapotát, hogy azt az önkormányzat is életveszélyessé és megmentésre alkalmatlanná fogja kimondani, és kiadják rá a bontási határozatot. Úgy tudjuk, hogy ez így meg is történt, majd a határozat kiadását követően felvonulhattak a munkagépek.

A ház 2020. szeptember 6-án. Fotó: Kovács Márk / Facebook

 

Nyitókép: 2020 tavasza. Fotó: Frank Yvette / Délmagyarország