Hivatalos: bezárnak a szegedi óvodák, a vadaspark, az Anna-fürdő, ritkul a tömegközlekedés

„A koronavírus járvány elleni védekezés megszervezése a kormány hatásköre. Szeged városa mindent elkövet a szegediek védelmében. Kiemelten fontos, hogy a szükséges lépéseket minél előbb meghozzuk, mert a halogatás vagy a nem kellő figyelem súlyos egészségügyi kockázatokat jelent a járvány idején” – írja közleményében a város önkormányzata.

Mint fogalmaznak, eddig

  • kézfertőtlenítővel látták el intézményeiket és a hivatalokat,
  • lemondták a március 15-i rendezvényüket és a Toros Fesztivált,
  • a szegedi közlekedési társaság járatain sűrűbben takarítanak, fertőtlenítenek,
  • a járműveken megszüntették az első ajtós felszállást és a sofőrnél való jegyvásárlást,
  • a távhőszolgáltatónál kizárólag a halaszthatatlan feladatokat látják el a szerelők,
  • a Szetáv dolgozói gumikesztyűben és kézfertőtlenítővel dolgoznak,
  • az ügyfélfogadás is szünetel átmenetileg a fertőzésveszély miatt,
  • a Mars téri piacon hat helyen mobil kézfertőtlenítőket állítottak fel.

A közlemény szerint pedig mai napon pedig újabb intézkedéseket fogadtak el, amelyek a következők:

  • Az önkormányzati dolgozók védelme érdekében távmunkára küldik azokat, akik otthonról is el tudják végezni munkájukat és akiknek kiskorú gyermeke van.
  • A szegedi óvodák és a bölcsődék hétfőn és kedden még nyitva tartanak, március 18-tól pedig a nyári ügyelet lép életbe. Március 23-tól csak azoknak a családoknak biztosítják a gyerekfelügyeletet, ahol máshogy nem tudják megoldani. Arra kérik a kormányt, hogy a közoktatási intézmények finanszírozásánál ne vegyék figyelembe a hiányzásokat!
  • Arra kérik a szülőket, hogy a lehető leghamarabb jelezzék az ETELKA-rendszerben, hogy igényt tartanak-e a közétkeztetésre! Március 18-tól csak ebéd elvitelére lesz lehetőség a kijelölt iskolákban, amelyről hamarosan tájékoztatást kapnak.
  • Elrendelik, hogy valamennyi szegedi városi kulturális és sportintézmény szüneteltesse a működését. Ez vonatkozik a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtárra és fiókintézményeire, a SzentGyörgyi Albert Agórára, a IH Rendezvényközpontra, a Szegedi Nemzeti Színházra, a Belvárosi Mozira, a művelődési házakra és a Vadasparkra. Az önkormányzati sportintézményekbe csak a hivatásos versenyzők mehetnek be, az Anna Fürdőbe pedig az OEP által támogatott gyógyászati céllal érkezők.
  • A hivatali ügyfélszolgálatoknál egyszerre csak annyi ember tartózkodhat bent, ahány ügyintéző van. Kérik, hogy a várható túlterheltség miatt csak halaszthatatlan esetben keressék a munkatársakat! Lehetőség szerint online vagy telefonon vegyék fel a kapcsolatot!
  • Arra kérnek minden szegedit, hogy a munkaidőn túl maradjon otthon! Ha elhagyják otthonukat, rövid időre tegyék, kerüljék a társas érintkezést, és amint hazaértek, alaposan mossanak kezet!
Botka László március 15-én tartott tájékoztatója. Fotó: Iványi Aurél / Szeged.hu
  • Kérik, hogy minden egyéb ügyintézést online, vagy telefonon tegyenek meg, és ahol lehet, online vagy bankkártyával fizessenek!
  • Arra kérik a szegedi munkaadókat, hogy mindenhol rendeljék el a távmunkát, ahol ez lehetséges!
  • A patikákon és az élelmiszerboltokon kívül felszólítanak minden szegedi üzletet, hogy zárjanak be vagy korlátozzák nyitvatartásukat!
  • Valamint nyomatékosan felszólítják a szegedi szórakozóhelyeket és vendéglátóhelyeket, hogy a járvány veszélyhelyzetre tekintettel ne nyissanak ki, az éttermek lehetőség szerint álljanak át a házhozszállításra! Felszólítják továbbá a kormányt, hogy az ételszállító dobozok termékdíját törölje el a veszélyhelyzet idejére.
  • A tömegközlekedésben március 18-tól átállnak a nyári menetrendre és megszüntetik az éjszakai járatokat. A Volánnak és az Szegedi Közlekedési Társaságnak már kiadták, hogy készüljenek fel a változtatásra, és készítsék el az új online és offline menetrendi tájékoztatókat.
  • Az idősek nappali klubjában a szociális étkeztetést március 18-tól helyben megszüntetik, csak az étel elvitelére lesz lehetőség.

 

Nyitókép: a felújított Tünde téri óvoda egy folyosója. Fotó: szeged.hu