Holnaptól rengeteg nem létfontosságú üzlet bezár Szegeden

Az elmúlt két hétben szépen fokozatosan záródtak be a közösségi helyek az országban. Azokból a helyekből, ahol sok ember tartózkodhat (és nem kórházak persze), de nem árulnak feltétlenül szükséges dolgokat, egyre több zár be. Nem mind közvetlenül rendeleti hatásra, azt látjuk, hogy számos üzlet például felelősségvállalás címszóval tett lakatot ajtajára. Szombattól újabb hullám jön, de most nem önkéntes.

Úgy általában minél kisebb egy vállalkozás, annál nagyobb a valószínűsége, hogy magától bezár. A Tisza Lajos körúton levő Süti nem süti például már két hete, március 13-án megtette ezt a lépést. Elsőre csak a hétvégére, majd hétfőtől nem nyitottak ki ideiglenesen. Ezt több kávézó és étterem is meglépte azóta vagy még korábban, a nagyobb vállalatok azonban a mai napig nem feltétlenül viselkednek felelősségteljesen. A szegedi Árkád bevásárlóközpont Facebook-oldalát ha végiggörgetjük, akkor egyenesen azt hihetjük, hogy nincs is koronavírus-járvány Magyarországon. Március 11-én itt még „Megkezdődött a tavaszi kuponnapok!? Várunk szeretettel kuponstandunknál” kezdetű posztot is találhatunk, de a nemzeti ünnepet követően posztoltak csalogató képeket a Swarovski, Herbária, Libri, Douglas és Reserved üzleteikről, és a borítóképük is frissült három szóra: mindennapok, találkozások, élmények (ezt azóta rendkívüli nyitva tartásosra cserélték).

A nemrég megújult Szeged Plaza Facebookján valamivel érezhetőbb a vírusjárvány jelenléte. Cicás és motivációs posztok mellett számos tájékoztatót találunk kézfertőtlenítésről, vagy épp a legújabban életbe lépett kormányrendeletekről. (Itt még a műanyagfogyasztás csökkentésére is kérnek egyébként.)

Pénteken pedig – miután bejelentették a kijárási korlátozásokat – több olyan üzlet, mely főként plázákban található meg, közölte, bezárják magyarországi boltjaikat határozatlan időre.

  • A C&A még hétfőn közölte, hogy Európa-szerte több mint 1300 üzletüket nem nyitják ki ideiglenesen.
  • A H&M esetében pénteken tájékoztatták a dolgozókat, hogy szombattól nem nyitnak ki.
  • Az Inditex csoportba tartozó Zara, Bershka és Pull and Bear szintén zárva tart hétvégétől.
  • A Dechatlon pénteken jelentette be, hogy az összes hazai áruházuk bezár dolgozóik és vásárlóik védelme érdekében.
  • A Libri is bejelentette: otthon maradnak szombattól, üzleteik bezárnak.
  • És így tett a Deichmann is. Március 28-tól a cipőbolt üzletei sem nyitnak ki.

Ez persze csak a népszerűbb ruhaüzletek listája, annak is egy része, indulás (hogy mit mondtál?) előtt persze érdemes tájékozódni (aztán lenyelni a bejárati ajtó kulcsát). A bevásárlóközpontok maguk tehát nyitva lesznek (a Mömax, ami nem ide tartozik kategóriailag, bezár szombattól, csak online lehet vásárolni), azok üzletei eltérően lehetnek nyitva. A Szeged Nova áruházban például teljesen bezár holnaptól az étterem és a cukrászda is, holott elviteles üzemben maradhatnának.

De mindezek amúgy sem számítanak, hiszen mind otthon maradunk.

 

Nyitókép: karácsonyi díszek az Árkádban. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder