Ilyen közel száz éve volt utoljára a nagy háború

Az első világháború sokunknak olyan távoli, mint a mohácsi csata például. Persze nagymamáink, vagy azok közvetlen felmenői még testközelből élték meg, ahogyan mondjuk a francia sereg végigvonul a szegedi utcákon, vagy a szerbek évekre beveszik Újszegedet és környékét, mégis, érzelmi vonalon korántsem olyan mélyen ható, mint mondjuk Csernobil.  Most ebben jöhet változás, ugyanis nemes egyszerűséggel megszíneztek rengeteg korabeli háborús felvételt, az eredmény pedig lenyűgöző.

Én személy szerint mindig is odavoltam a régi képekért, és azokat is csodáltam, melyek igen nagy realizmussal lettek napjainkban kiszínezve, mozgófilmet eddig azonban nem láttam. A Gyűrűk Ura-trilógia Oscar-díjas rendezője, Peter Jackson Akik már nem öregszenek meg című első világháborús dokumentumfilmjében azonban pontosan ezek elevenednek meg. Jackson nagyapja emlékének dedikálta alkotását, melyet eredetileg még a háborút lezáró compiègne-i fegyverszünet századik évfordulóján, 2018-ban mutatták be, Magyarországra azonban csak most érkezett meg. Budapesten a mai nappal kezdik vetíteni, de szerencsére más vidéki városok sem maradnak ki az egyébként igen kevésnek mondható adásból.

Fotók: Warner Bros. Pictures

A BBC és a Brit Birodalmi Hadtörténeti Múzeum több mint 600 órányi hang- és mozgóképfelvételéből szerkesztette meg Jackson a művet, melynek alapja az a beszédfolyam, ami közel száz brit katona hatvanas években készült visszaemlékezéséből áll. Ezek a tíz-húsz másodperces bevágások pedig tökéletesen, kronologikusan követik egymást, elmesélve, hogy ez volt bizony a háború.

A filmben a fiatalnak is alig mondható angol tinédzserkatonák hétköznapjait követhetjük végig a nyugati fronton. És végigkövetés alatt nem azt kell érteni, hogy térképekkel, idegesítő narrációval és történészek megszakításával láthatunk néhány archív felvételt, hanem hogy egy emberközpontú alkotás tárul elénk, ahol a katonák

egyik nap még vidáman fütyürészve vonulnak, majd bajtársaik rothadó hullái és a teljes kilátástalanság közepén lelik magukat.

A film egyes jelenetei pedig a legdrámaibb pillanatokban válnak színessé az oly távolinak és átlagosnak tűnő fekete-fehérből. Ezzel pedig végtelenül közeli és valóságos lesz, és ez benne a leges legjobb.

Az Akik már nem öregszenek meg című filmet Szegeden a Belvárosi Mozi adja, a felújítás miatt azonban a többi várostól hetekkel később, december 26. és január 1. között. A többi város vetítési időpontjairól a forgalmazó honlapján van tájékoztatás.